hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Anyagi és adminisztrációs terhet okoz az EKAER

  • adozona.hu

2015. január 1-jétől egyáltalán nem lehet áfa-szempontból fontos árut mozgatni a NAV tudta nélkül, mert bevezetik az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszert, röviden EKAER-t. Annak ellenére, hogy a jogalkotók nagyon kevés időt hagytak a felkészülésre, a bejelentés elmulasztása komoly bírsággal járhat. A növekvő adminisztrációs teher mellett azonban pénzügyi többletteherrel is szembesülni fognak az érintett vállalkozások – figyelmeztetett Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. Bizonyos termékkörben ugyanis előző kéthavi nettó forgalom 15 százalékát kitevő biztosítékot is kell adniuk a cégeknek, amely nagyobb összeg, mint egyhavi fizetendő áfa.

Már az e-útdíj sem egyszerűen az úthasználatért fizetett díj volt, hanem az adóhatóság számára szolgáltatott adatot, a 2015-ös adócsomag azonban erre is rátett egy lapáttal az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer, röviden az EKAER bevezetésével. Az EKAER rendszer egy új adatszolgáltatási kört biztosít az adóhatóság számára a kockázatelemzésre és a visszaélések figyelésére. Az adatszolgáltatás ugyanakkor nagy nehézséget okoz majd az áruk kereskedelmében érintett feleknek. Az eredeti tervekkel ellentétben a bejelentési kötelezettség elsősorban ugyanis nem a fuvarozókat, hanem az áru kereskedelmében érintett belföldi feleket az eladót, illetve a vevőt fogja sújtani. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a rendelkezés nem csupán a klasszikus kereskedőket érinti, a gyártók, termelők ugyancsak a szabályozás hatálya alá tartoznak. Ugyanakkor azt is korai lenne még kijelenteni, hogy a fuvarozók teljes mértékben mentesülhetnek a rendszer nehézségeitől, ugyanis bizonyos részletszabályok még váratnak magukra.

A bejelentési kötelezettség minden egyes útdíjköteles gépjárművel (3,5 tonna feletti össztömegű tehergépjárművek) végzett, közúti fuvarozással járó termékmozgásra vonatkozik. Jelenteni kell a Közösségen belüli beszerzést és az egyéb célú behozatalt, az EU más tagállamába történő értékesítést és az egyéb célú kivitelt, valamint az első belföldi adóköteles értékesítést is, ha az nem a végfelhasználó felé történik. Közösségen belüli beszerzés esetében a terméket átvevő/címzett, míg értékesítés esetében az eladó fél/feladó teszi meg. Az EKAER számot a fuvarozó vagy fuvarszervező részére meg kell adni.

Az EKAER bejelentés szabályai bizonyos kockázatos élelmiszerek és más kockázatos termékek esetében összeg- és súlyhatártól függően egyéb, nem útdíjköteles gépjárművekkel végzett fuvarra is kiterjednek. Ez a határ a kockázatos élelmiszerek esetében 200 kilogramm vagy nettó 250 ezer forint, illetve az egyéb kockázatos termékek esetében 500 kilogramm vagy nettó 1 millió forint. A kockázatos élelmiszerek és termékek körét a későbbiekben fogják meghatározni, azonban feltételezhetően ide fognak tartozni az áfa-csalásokkal leginkább fertőzött termékek: például a cukor vagy a gabona. A bejelentési kötelezettség alól a belföldi fordított adózás alá eső termékek sem mentesülnek, ezért akár a hús és az acél termékek is ide tartozhatnak majd.

Ráadásul az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság hatáskörébe tartozó termékek és tevékenységek esetén úgynevezett FELIR azonosítás is szükséges, ami a cég és az első magyar tárolási hely regisztrációját is kötelezővé teszi.

A kockázatos élelmiszerek és más kockázatos termékek esetén pedig a bejelentéseken túl biztosítékot is kell majd nyújtani és a működés során azt folyamatosan fenntartani. A biztosíték összege az előző kéthavi (60 napi) nettó forgalom 15 százaléka, ami összegében nagyobb, mint egyhavi áfa. Ez alól mentesülhet az, aki minősített adózói adatbázisban szerepel, vagy legalább 2 éve működik, és szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban.

A bejelentés nyomán a rendszer egy 15 napig érvényes azonosítót generál (úgynevezett EKAER-szám), amely kapcsolódik a fuvarhoz. Az adatszolgáltatási lista igen hosszú, ráadásul olyan adatokat is tartalmaz, amelyek normál körülmények között még a számlának sem kötelező elemei. Ráadásul a bejelentés kettős, hiszen bizonyos adatokat a fuvarozás megkezdése előtt, míg másokat a megérkezéskor kell megadni.

A bejelentés nélkül fuvarozott termék automatikusan igazolatlan eredetűnek minősül, mely után 40 százalékos mulasztási bírság szabható ki. Az adóhatóságnak lehetősége lesz továbbá a bírság mértékében az áru lefoglalására, hatósági zár alá vételére is.

Az árumozgások szigorú nyomon követése az áfacsalások elleni védekezés eszközeként üdvözlendő, és elvitathatatlan előnye, hogy világossá válnak a jóhiszemű adózónak teendői annak igazolására, hogy jogos az áfa-visszaigénylése, vagy hogy érvényes az adómentessége. Az azonban bizonyos, hogy az új rendszer mind adminisztrációs, mind anyagi értelemben jelentős többletterheket ró majd az érintett vállalkozásokra. Mivel az EKAER január 1-jétől már indul, a felkészülésre nagy figyelmet kell fordítani – hangsúlyozta Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. A részletszabályok bonyolultsága és a magas adókockázat miatt a felkészülésbe érdemes szakértő adótanácsadót bevonni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink