41 találat a(z) EGYKE cimkére

Cégkapu ügykezelő törlése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyik cégemet eladták, új néven új tulajdonosakkal rendelkezik már az új cég. Az új könyvelő megkért, hogy töröljem magam a cégkapu ügykezelőjeként, mert ő addig nem tudja a saját jogosultságát bejelenteni, amíg én nem töröltetem magam. Kérdésem, hogy EGYKÉN kell-e a törlésemet bejelenteni, vagy más módon, mert eddig nem találtam csak a bejelentkezésre módozatokat? A régi ügyvezetőnek is ki kell jelentkeznie, vagy az hivatalosan rendeződik? Tisztelettel: Géczi Sándeoné

EGYKE Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egykével kapcsolatban van olyan kérdésem, hogy egyéni vállalkozóként végzek könyvelést, és az ügyfelek saját ügyfélkapuján küldöm be a bevallásokat. Egykét nem készítettem, tulajdonképpen én mint meghatalmazott sehol se látszódom, mert igazából nincs is meghatalmazásom, csupán a szerződésben van rögzítve, hogy feljogosítanak arra, hogy használjam az adott cég ügyfélkapuját, és az ő jelszavaikkal végezhessem a munkám. Van arra vonatkozóan kötelező törvényi előírás, hogy ezt így nem tehetném meg? Szükséges lenne mindenképpen egy egyke-kitöltésre, a könyvelő megjelölésével, és az én saját ügyfélkapumon küldjem be az összes ügyfél bevallásait, és árassza el a sok visszaigazoló e-mail a levelezőfiókomat? Köszönöm válaszát.

Új EGYKE adatlapot jelentetett meg a NAV Cikk

Megjelent az állandó képviseleti jogosultság bejelentésére szolgáló 2019-es EGYKE adatlap – közölte honlapján a NAV.

Cégkapu, két EGYKE, egy meghatalmazott Cikk

Nagy Norbert adószakértő segített eligazodni az Adózóna olvasójának a cégkapu használatával kapcsolatos alábbi ügyben.

NAV-tájékoztató az elektronikus ügyintézésről és a nyomtatványokról Cikk

Tájékoztatókat tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az állami adóhatóság előtti elektronikus ügyintézés általános szabályairól, valamint a NAV által rendszeresített ÁNYK űrlapok elektronikus úton történő benyújtásának módjáról, illetve a képviselet bejelentéséről.

Cégkapu, kettő EGYKE, egy meghatalmazott Kérdés

Tisztelt Szakértő! Könyvelőiroda két cégben végzi a tevékenységét. Egyikkel (mint egyéni vállalkozó) a kettős könyvvitel vezetésére kötelezett cégekkel szerződik, csak a könyvelésre, a másik cég (mint bt.) végzi a összes ügyfél bérszámfejtését, illetve a bevételi nyilvántartásos (evás, katás) ügyfelek könyvelését. Több cég van, amelynek két szerződése van, például egy a könyvelésre és egy a bérszámfejtésre. Egy ilyen kft.-nek egy darab EGYKE van beadva, 9-es kóddal, és ez alapján történik az összes bevallás beadása. Jól gondolom, hogy ez így nem jó? Ezzel a problémával most, a cégkapura átállás miatt szembesültünk. Ahhoz, hogy a bérszámfejtéssel megbízott bt. szabályosan be tudja adni az ügyfele járulékbevallásait, 2019-től a saját cégkapuján keresztül kell azt megtenni, egy EGYKE 15 kóddal? Ha beadom ezt az EGYKE-t, és ugyanazon magánszemély a meghatalmazott (az egyéni vállalkozó könyvelő egyben a bt. munkaviszonyban lévő kültagja) van benne 15-ös kóddal, mint a már meglévő EGYKE-ben a 9-es kódos egyéni vállalkozó, és mindkettő teljeskörűen felhatalmazott mindenre, az nem akad össze? Köszönettel.

Cégkapu-használat: ellenőrizze a jogosultságokat! Cikk

„A január 1-jétől érvényes kötelező cégkapuhasználat az adóbevallások beküldését illetően mit jelent? Arra gondolok, hogy a korábban EGYKE nyomtatványon beküldött meghatalmazások továbbra is érvényesek maradnak, vagy kell valamilyen új bejelentést tenni?” Olvasói kérdésre Kocsis Zoltán közgazdász (dr. Szeiler & Partners Könyvelő és Adótanácsadó Iroda) válaszolt.

Cégkapu kötelező használata Kérdés

Tisztelt Szakértő! A január 1-jétől érvényes kötelező cégkapuhasználat az adóbevallások beküldését illetően mit jelent? Arra gondolok, hogy a korábban EGYKE nyomtatványon beküldött meghatalmazások továbbra is érvényesek maradnak, vagy kell valamilyen új bejelentést tenni? Válaszát előre is köszönöm. W. József

Lekérdezhető jövedéki adatok a NAV honlapjáról Cikk

2018. október 4-étől elérhetővé váltak a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény rendelkezései szerint nyilvántartott egyes adatok – közölte honlapján a NAV.

EGYKE Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi problémámmal fordulok Önökhöz, melynek megoldásában kérem a segítségüket! 2018. 07.02-án kiváltottam az egyéni vállalkozói tevékenységemet (adószámom: 69066058-1-33, nyilvántartási számom: 52649314), ezt követően az EGYKE nyomtatványon bejelentettem a velem szerződött ügyfelek képviseleti jogát, 15-ös jogcímkóddal, melyet a NAV nem fogadott el. Ezen kód kiválasztását a NAV telefonos ügyfélszolgálatán javasolták választani. Egyéni vállalkozóként bérszámfejtői tevékenységet folytatok, melyhez nem találok megfelelő jogcímkódot. Ebből kifolyólag jelenleg nincs jogosultságom az általam szerződött cégek képviseletéhez, így nem tudom ellátni a feladataimat. Köszönettel!

Az adó- és vámhatóság előtti képviselet bejelentése Cikk

Hogyan kell bejelenteni, mi az eljárás, ha az adózót meghatalmazott képviseli az adóhatóság előtt? Összefoglaltuk.

EGYKE leadása 2018. Kérdés

Tisztelt Szakértő! A 2018.01.01-től elektronikusan kell kapcsolatot tartani a NAV-val. Az EGYKE nyomtatványt hogyan kell beküldeni?

Fontos tudnivalók az EGYKE adatlaphoz csatolandó hiteles elektronikus dokumentumokról Cikk

A NAV tájékoztatót közölt az EGYKE adatlaphoz csatolandó hiteles elektronikus dokumentummal kapcsolatban.

EGYKE Kérdés

Egy cég egyesületek ügyviteli munkáját segíti és szeretne ügyfele nevében az ügyfélkapun keresztül ügyeket intézni. Ha a cégben nincs senkinek formális könyvviteli végzettsége, beadható-e EGYKE nyomtatvány a cég egyik munkatársát feltüntetve mint képviselő? Ha igen, milyen jogcímet kell megjelölni a képviseletre?

Külföldi foglalkoztató bejelentése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Külföldi cég Magyarországon foglalkoztat magyar illetőségű munkavállalót. Telephellyel/fiókteleppel nem rendelkezik. Foglalkoztatottként regisztrálni szeretne, hogy a járulékfizetést belföldön teljesítse. Kérdésem az lenne, hogy a 201INT nyomtatvány miként nyújtható be az adóhatósághoz? Ki kell jelölni egy belföldi személyt (könyvelő?), aki majd a 08INT jelű nyomtatványokat is eljuttatja? A meghatalmazás miként történik (EGYKE?) A regisztrációs nyomtatvány (első 201INT) – ami alapján nyilvántartásba veszik (és adószámot kap?!) – csak papír alapon nyújtható be? Köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyógyszerforgalmazási adókedvezmény bevallása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Közalkalmazott nyugdíj

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink