További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jogi káosz a bérbeadásnál, számlázásnál

  • adozona.hu
5778 2

A magánszemélyek általi bérbeadás túlbonyolított helyzetén szeretett volna egyszerűsítési a jogalkotó, csakhogy a szándék a gyakorlatban jogi káoszt okozott.

A bérbeadás kapcsán a miniszterelnök olyan, mintha félreértette az előírásokat, amikor akciótervében azt hirdette meg, hogy az „ingatlan bérbeadása esetén a bérbeadónak ne kelljen vállalkozóvá válnia”. A valóságban ugyanis sosem kellett azzá válnia! A néhány napja hatályos törvénybe már az került bele, hogy a bérbeadónak nem kell adószám megszerzését az adóhatóságnál bejelentenie. Kivételnek számít, ha ügyfele közösségi adózó és ezért közösségi adószámra van szüksége vagy, ha az amúgy adómentes ingatlan-bérbeadás tekintetében az adókötelessé tételt választja. A törvénynek nincs visszamenőleges hatálya, így a korábban kért adószámok érvényességét a rendelkezés biztosan nem érinti, pedig az felettébb különös állapot lesz, hogy léteznek majd lekereshető bérbeadók és lesznek adószám nélküliek.

hirdetés

A mentesség az adószám alól egy sor kérdést vet fel, amit a törvény már nem rendez. Egyrészt az, hogy valaki mentesül a bejelentés alól még nem jelenti automatikusan azt, hogy az illetőnek nem járna adószám? A kérdés, hogy a kiállításhoz szükséges adatokról hogyan értesül az adóhatóság? Amennyiben viszont a jogalkotó valóban adószám nélkülivé akarta tenni a bérbeadást – ami egyébként érthető adminisztrációs könnyítés lenne – akkor hol késnek a kapcsolódó jogszabályi rendelkezések? Hogyan fog a magánszemély számlatömböt vásárolni, ha nincs adószáma és a "számviteli bizonylat" ismeretlen a bérlő előtt, és az alapján nem kíván fizetni?

Bár az erről szóló rendeletet a Nemzetgazdasági Minisztérium néhány napja módosította (4/2010. (VIII.13.) NGM rendelet), az csak 2010.09.27-én lép hatályba és csak a számítógépes számlázási problémát okozó „eredeti” megkülönböztetését előíró – többször bírált – szakaszt törli el. Nem helyezték hatályon kívül, hogy a nyomtatvány forgalmazója köteles a számlatömböt vásárló adószámát is rögzíteni és adatszolgáltatásában továbbítani az APEH számára. Sőt, miután a törvényi definíció is szerepel a jogszabályban, kétség sem férhet hozzá, hogy a tízjegyű adóazonosító szám birtokában nem lehet számlatömböt vásárolni! Akkor mégis hogyan lehet számlát kibocsátani?

Hasonlóan zavaros a az adólevonás is, ha cégnek számláz bérleti díjat valaki. A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyan megoldottnak látja a helyzetet azzal, hogy a számlaadásra kötelezettek esetében nem kell személyi jövedelemadót levonni, de éppen a fentiek miatt már nem lehet tudni, hogy a bérlő számlaadásra kötelezettnek tekintse-e az adószám nélküli bérbeadóját vagy sem. Egyébként ugyanezen törvény egy másik szakaszában - zavarba ejtő módon - még mindig az szerepel, hogy a bérleti díj adóját a kifizető vonja le.

A fentiekből egyértelműen látszik, hogy nem volt egyeztetés az eljárási szabályokról, a forgalmi adóról és a személyi jövedelemadóról, illetve figyelmen kívül hagyták a járulékokkal foglalkozó minisztériumi főosztályt is. Amennyiben egy független cégnek 1 millió forint éves bérleti díjat számláz a bérbeadót, akkor egészségügyi hozzájárulást is kell fizetnie ezután. Ezt továbbra is a bérlő cégnek kell levonnia, függetlenül attól, hogy a személyi jövedelemadó kapcsán már magához vonhatná az adó rendezését a bérbeadó.

Ruszin Zsolt
MKOE alelnök

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Hozzászólások (2)

MaZsola

Sajnos a bérleti díj adóköteles, csupán az EHO esetében van egy 1 millió forintos mentességi küszöb, de ez sem minden esetre.

Rothim

Szedte-vedte !

Ha jól értem 1-millió forint alatt még szja-t sem kell fizetni , ami bizony rendkívűl jót tenne az eddig szja-t fizetők versenyhelyzetének!

Az oly számos szerény jövedelmű bérlőjelőlt pedig örűlhetne és fellélegezhetne , mert egy ponton túl lefelé a jövedelmi skálán minden forint egyre jobban számít !!

Új hozzászólás

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X