Közel 3 millió nyugdíjast érintő konkrét módosítások 2010-ben
Megkezdődött a harc a nyugdíjasok voksaiért: üzenget egymásnak és persze az érintetteknek a Fidesz és az MSZP, egyaránt a másikat vádolva azzal, hogy tervei-intézkedései elapasztják az időskori ellátásokat.
Emelkedik a nyugdíjkorhatár, változik a nyugdíj növelésének módszere, megmarad a korengedményes nyugdíjazás lehetősége, többletemelésben részesül számos nyugdíjaskorosztály – néhány konkrét módosítás 2010-ben, amelyeknek a mostani és a leendő nyugdíjasokra, illetve a járandóságok finanszírozhatóságára gyakorolt hatásairól is vitázhatna kormánypárt és ellenzék. Ehelyett feltételezésekre alapozott vádaskodásokkal estek egymásnak a múlt héten, és a csörték minden bizonnyal folytatódnak az országgyűlési választásokig. A tét nem csekély: 2,7 millió saját jogú nyugdíjas és ki tudja, hány aktív – majdani ellátott – szavazatáról lehet szó.
HVG
|
A lavinát a Figyelő című hetilapnak a Fidesz nyugdíjterveiről múlt csütörtökön megjelent cikke indította el. Az újság Varga Mihályra, a párt vezető gazdaságpolitikusára, volt pénzügyminiszterre hivatkozva egyebek között azt írta, hogy hatalomra kerülése esetén a Fidesz a nyugdíjrendszerben az úgynevezett svéd modell bevezetését tervezi, önfinanszírozóvá téve a Nyugdíjbiztosítási Alapot. E szerint az ellátásokat kizárólag a befolyó járulékbevételekből fedeznék, a központi büdzséből, azaz adóbevételekből nem. Ez pedig azzal járhat, hogy csökkennek a nyugdíjak, hiszen a költségvetés például 2009-ben is 354 milliárd forintot utalt át a magánnyugdíjpénztárba átlépettek kieső járulékbevételei miatt. Ez a pótlás – a magán-nyugdíjpénztári rendszer 1997-es bevezetésekor elfogadott szabály alapján – azért szükséges, mivel a jelenlegi nyugdíjasok aktív életszakaszukban kizárólag a felosztó-kiróvó elven működő állami nyugdíjrendszerbe fizették be járulékaikat, de ugyanezt nem kapják vissza a mostani pénztári tagoktól, hiszen azok nyugdíjközterheinek negyede már egyéni számlán landol. A költségvetés azonban a pénztári tagok kieső járulékainak kipótlásán felül is rendszeresen infúzión tartja a Nyugdíjbiztosítási Alapot azon egyszerű oknál fogva, hogy a nyugdíjak kifizetése törvényben garantált: a járulékbevételektől függetlenül meghatározott mechanizmus szerint kell emelni az ellátásokat.
A folytatást Molnár Patrícia, a HVG legújabb számának, Jó az öreg a háznál című cikkében olvashatja el.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa