hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Visszalépés a nyugdíjrendszerbe: helyrehozható baki

  • HVG

Nemcsak magukon segíthetnek az 1957 előtt született magán-nyugdíjpénztári tagok azzal, ha visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe, hanem átmenetileg a költségvetésen is, írja a HVG csütörtöki száma..

Esélyt kaptak az idősebb magán-nyugdíjpénztári tagok arra, hogy helyrehozzák korábbi, tévesnek bizonyult döntésüket. Június 29-én ugyanis az Országgyűlés úgy határozott, ez év végéig megengedi a visszalépést a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe azoknak, akik önként (azaz nem pályakezdőként, kötelezően) választották a vegyes rendszert, és 2008. december 31-éig betöltötték 52. életévüket. Rajtuk kívül – korhatár nélkül – kedvezményezettek azok a volt pénztártagok is, akik már nyugdíjasok, de járadékként csak a tb-rendszertől kapják a teljes tb-nyugdíjuk 75 százalékát kitevő ellátást, a magánkasszától pedig – befizetéseik és azok hozama alapján – egyösszegű kifizetésben részesültek. Ők az év végéig nyugdíjukra új megállapítást kérhetnek, s ez a járadék nemcsak hogy százszázalékos lesz, hanem tartalmazza a kiegészítésre eső, időközben esedékes emeléseket is. Mindennek azonban feltétele, hogy a volt pénztártag személyesen vagy tértivevényes levélben kérelmet nyújtson be az illetékes tb-nyugdíj-szervhez, és az ezt követő 30 napon belül visszafizesse volt pénztárának a felvett pénzt.

A visszalépéssel érintett – tehát az 1956-ban, illetve azt megelőzően született – 122 ezer pénztártag legkésőbb szeptember 30-áig értesítést kap a tudnivalókról a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől. Ennek részleteit a felügyelet még egyezteti a pénzügyi tárcával, így tartalmáról Binder István szóvivő nem kívánt nyilatkozni. Ugyanakkor tájékoztatása szerint az értesítésben nem lesznek kalkulációk, vagyis olyan példák, amelyek a címzettnek konkrét segítséget nyújtanának döntése meghozatalában. Ehelyett szeptember végére interneten ismét elérhető lesz a nyugdíjszabályok módosítása miatt jelenleg frissítés alatt álló egyéni nyugdíjszámító program, ami mankóként szolgálhat a döntéshez. Annak, aki e nélkül is biztos abban, hogy jobban járna a tisztán állami nyugdíjjal, nem kell megvárnia az értesítést, már annak megérkezte előtt bejelentheti visszalépését magánnyugdíjpénztáránál. A december 31-ei határidő után feladott kérelmeket viszont a pénztár és a felügyelet is elutasítja.

Molnár Patrícia

A cikk folytatását elolvashatja a HVG legújabb számában.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Víztakarékossági program

Nagy Norbert

adószakértő

Nyelvvizsga-szervezési díj

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink