További témák
hirdetés
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Oszkó az ingatlanadóról: visszatáncolni ésszerűtlen lenne

  • MTI
2255

Ismét határozottan cáfolta a pénzügyminiszter, hogy valamennyi ingatlant meg kívánná adóztatni a kormány, úgy vélte, hogy a módosító javaslatok elfogadásával igazságosabb lesz a vagyonadóztatás és megerősítette, hogy erről az adónemről nem folytattak külön egyeztetést az IMF-fel, ez az egész a 2010-es intézkedési csomag része.

Oszkó Péter az M1 Napkelte című műsorában szerdán kifejtette: bár a Fidesz kijelentette, hogy megszünteti a vagyonadót, ha módja lesz rá, ezt a miniszter ésszerűtlen lépésnek tartaná. Az, hogy a legnagyobb értékű 200-300 ezer ingatlan adózzon Magyarországon és ebből általános adócsökkentést lehessen végrehajtani, egy jó program, ebből visszatáncolni ésszerűtlen lenne - fogalmazott. A tárca továbbra is 40-50 milliárd forint költségvetési bevétellel számol a vagyonadóból. Félreértésnek nevezte a pénzügyminiszter, hogy az ingatlanoknál változna az adó alapja, megerősítette, hogy az a forgalmi érték marad.

Kóka Jánosnak, az SZDSZ frakcióvezetőjének javaslatát, amely már most rögzítené, hogy 2011-től 15 millió forintig szélesítik az alsó szja-kulcs sávját szakmailag helyesnek és a gazdaságot fehérítő lépésnek nevezte.

A távhő áfakulcsát illetően azt mondta: ez a 2010-es költségvetés tárgyalásakor körvonalazódik. Az MTI korábban úgy értesült, hogy jövő januártól várhatóan a legalacsonyabb áfakulccsal adózik a távhőszolgáltatás.

A vízközművek privatizációjáról készített tanulmány összeállításában játszott szerepét illetően Oszkó Péter hangsúlyozta, hogy még 2002-ben ügyvédbojtárként vett részt több elméleti lehetőség elemzésében. Ennek akkor semmi gyakorlati jelentősége nem volt, ma azonban valahogy előkerült, és "összeesküvéselmélet" is született: az, hogy "kezdő ügyvéd korom óta mást sem forgatok a fejemben, mint a vízvagyon privatizációját aszerint a modell szerint". Szó nincs erről - erősítette meg, és megismételte: ma nem aktuális bárminemű ilyen privatizációs folyamat, ezért a kormány kifejezetten támogatja Fónagy János (Fidesz) javaslatát a vízvagyon tartós állami tulajdonba sorolásáról.

A kríziskezelő alapot firtató kérdésre elmondta, hogy a vagyonosoktól várt felajánlásokból konkrét összeggel nem számoltak, és jelezte: ő is tesz felajánlást.

Herczog László szociális és munkaügyi miniszter kedden bejelentette, hogy egymilliárd forintos krízisalap létrehozásáról dönt szerdai ülésén a kormány, a számítások szerint az összeg a leghátrányosabb helyzetű 30 ezer családnak képes egyszeri segítséget nyújtani. A kormány reményei szerint a krízisalap adományokkal is bővülni fog - jelezte kedden Herczog László.

Kérdések és válaszok

Társasvállalkozók munkaviszonyban

Széles Imre

tb-szakértő

Ingatlan árverése utáni adók

Csobánczy Péter

adószakértő

hirdetés
2012 február
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 1 2 3 4
hirdetés

Megújul a cafeteria: Mit érdemes választani?

Új formában érkeznek a megszokott, kedvezményes adózású cafeteria juttatások 2012-től.

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X