Oszkó: a második, harmadik, sokadik ingatlan is adózna
Bár a vagyonadó szempontjából összevonni nem lehet az ingatlanokat mégiscsak adózna az állampolgár második, harmadik, illetve sokadik ingatlanja is, csökkenő adómértékkel, így akár az eredetileg tervezett adókulcs is csökkenhetne - ismertette a pénzügyminiszter kedden.
Az ATV reggeli műsorában Oszkó Péter kifejtette: a kérdésben nyitottak voltak a szakértői vélemények elfogadására, ezért olyan módosítást nyújtanak be, amely alapján a többi ingatlant is meg lehet adóztatni. Példaként említette, hogy míg az első 30 millió forintig a második például 15 millióig lenne adómentes. Hozzátette: ezzel a megoldással az adókulcs is csökkenhetne.Az államháztartási hiányra, illetve Orbán Viktor Fidesz elnök ezzel kapcsolatos felvetésére kifejtette: bár Magyarország a válságkezelésben visszakapaszkodott a régióba és a GDP arányos államháztartási hiány jóval alacsonyabb lesz, mint például Lengyelországban, a magas államadósság nem teszi lehetővé a deficit növelését. A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon is felvetődött a magasabb államháztartási hiány lehetőségének kérdése, ám erre a nemzetközi szervezet részéről "semmilyen nyitottság nem volt" - mondta.
Az inflációt illető kérdésre megerősítette, hogy a Pénzügyminisztérium 4,5 százalékos idei, átlagos inflációs prognózisa egyelőre nem változott, bár a májusi magas adatokat a pénzügyminiszter is meglepőnek nevezte. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a forint árfolyamának stabilizálódásával a második félév már kedvezőbben alakulhat, mivel áprilisban, májusban a nagyon változékony árfolyam az importárakon keresztül növelte az inflációt.
Az offshore jövedelmek megadóztatását illetően pedig azt mondta a pénzügyminiszter, hogy erős tőke-visszaáramlásra számít.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa