További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Oszkó támogatja az adómentes költségtérítést és a üzemanyag-megtakarítást

  • dr. Marosi Andrea
4805

A pénzügyminiszter támogatja, hogy a fuvarozóknak meghatározott mértékig adómentes maradjon az üzemanyag-megtakarítás, valamint a költségtérítés, illetve azt is, hogy ne emelkedjen 2010-ben a légrugós járművek gépjárműadója, és nem utasítja el a kereskedelmi gázolajár bevezetését sem.

Oszkó Péter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) múlt pénteki ülését követően külön egyeztetett a közúti fuvarozók képviselőjével, Wáberer Györggyel, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnökével. A pénzügyminiszter ezen a találkozón közölte, hogy több, a hazai vállalkozások versenyképességének megőrzését szolgáló javaslatot a tárca el tud fogadni, s támogatja, hogy ezek érvényre juthassanak a jövő évi adóváltozásokban. A fuvarozók igényt tartanak a kereskedelmi gázolajár bevezetésére is, ami azonban csak akkor lehetséges, ha az Európai Unió is hozzájárulását adja a lépéshez. A kormány derogációs kérelmet nyújt be az Európai Unióhoz ebben az ügyben - ígérte Oszkó Péter. 

A közleményben emlékeztetnek rá, hogy két fuvarozói szervezet vasárnap nyílt levelet juttatott el az országgyűlési képviselőkhöz, a zömében már pénteken egyeztetett fuvarozói igényekkel kapcsolatban. A levélben a fuvarozók olyan követeléseket fogalmaztak meg, amelyek a pénteki eredményes egyeztetés alapján teljesülni fognak - fogalmaz a PM. A két fuvarozószervezet a levélben kérte az országgyűlési képviselőktől: ne szavazzák meg azt a törvényjavaslatot, amelynek része a gépjárműadó és az üzemanyagot terhelő jövedéki adó mértékének emelése, valamint az üzemanyag-megtakarítás és a napidíj adómentességének megszüntetése. A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete  - állításuk szerint - összességében több mint 6.000 hazai közúti közlekedési szolgáltató vállalkozás nevében arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvénymódosítás aránytalanul és méltatlanul hátrányos versenyhelyzetet eredményezne a hazai vállalkozások számára a környező országok cégeivel szemben. Azt javasolták: maradjon meg az üzemanyag-megtakarítás adómentessége, de az ellenőrizhetőség érdekében szigorodjanak az üzemanyag-megtakarítás elszámolására vonatkozó előírások. 

Véleményük szerint szintén adómentesnek kellene maradnia a nemzetközi árufuvarozásban és személyszállításban gépkocsivezetőként, illetve árukísérőként foglalkoztatott magánszemélyek napidíjának. Az adómentesen elszámolható napidíj mértékét pedig az európai uniós országok által alkalmazott minimum 30 eurós összeghez kellene igazítani. A fuvarosok javasolják továbbá, hogy - az üzemanyagot terhelő jövedéki adó mértékének megemelésével párhuzamosan - a kormány vezesse be a kereskedelmi gázolajárat és az adó egy része a közúti közlekedési szolgáltatóknak legyen visszaigényelhető.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Adóspórolós a könyvelője? Könyvelő és pénzügyi képzések Számviteli állások

Kérdések és válaszok

Tanuló juttatása

Dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő

Ingatlan értékesítés adózása

Surányi Imréné

adószakértő

Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

Surányi Imréné

adószakértő

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X