További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

14 gyanúsítottja van az 5 milliárdos áfacsalásnak

  • lapszemle
5230

Ötmilliárd forintos áfacsalás és pénzmosás gyanúja kapcsán nyomoznak az OTP leányvállalatával, az OTP Trade-del szerződésben lévő kereskedő cégek tevékenysége miatt – tudta meg a hvg.hu. A pénzügyőrök gyanítják, hogy a kereskedő cégek nem mindegyike fizette be az áfát a forgalmazott elektronikai termékek után. Az érintettek viszont állítják, hogy szabályosan jártak el.

Az érintettek viszont állítják, hogy szabályosan jártak el. Csúnyán elbántak velünk – így fogalmazott a Global Impex Kft. (GI) ügyvezető igazgatója, Joó Balázs a hvg.hu-nak, amikor a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) nyomozásáról érdeklődtünk. A pénzügyőrség gyanúja szerint ugyanis az OTP száz százalékos tulajdonában lévő, bizományosi kereskedésre létrehozott OTP Trade Kft. bizonyos ügyfelei ténylegesen nem mozgattak árut, és az elektronikai eszközök csak papíron vándoroltak a felek között. Sőt, esetenként a kereskedési kör, amelyben olasz, szlovák, svájci cégek is szerepeltek, azt a célt szolgálta, hogy az Európai Unión belül zajló ügyletek után az OTP Trade visszaigényelje az általános forgalmi adót. A nyomozás állítólag Szlovákiából indult ki, a szomszédos ország nyomozói figyeltek fel egy cégre, amely nem fizette be az áfát. A szálak magyar vállalkozásokhoz vezettek, s rajtuk keresztül jutottak el a pénzügyőrök az OTP Trade-hez. Az ötmilliárd forintos áfacsalás mellett pénzmosásra is gyanakszik a hatóság, ez a szlovákiai cég működésével kapcsolatban merült fel.

hirdetés

Az ügyben – a hvg.hu értesülései szerint – összesen 14 gyanúsított van, közülük szeptember 10-én vettek őrizetbe tíz embert, köztük az egyik étteremlánc óbudai egységének vezetőjét és egy ügyvédet is. A gyanúsítottak egyike Joó Balázs, illetve ügyvezető társa az izraeli állampolgárságú Yehuda Cohen.

Az írás folytatódik a hvg.hu-n!

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Adóspórolós a könyvelője? Könyvelő és pénzügyi képzések Számviteli állások

Kérdések és válaszok

Tanuló juttatása

Dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő

Ingatlan értékesítés adózása

Surányi Imréné

adószakértő

Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

Surányi Imréné

adószakértő

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X