Vámosi cáfol: nem a rászorulók és a kkv-k ellen van
Az elmúlt évek gyakori adóváltoztatási elképzeléseit megunva a négy nagy adótanácsadó cég képviselője kompromisszumos javaslatot dolgozott ki és tett le a társadalom asztalára, pártsemleges módon. Több gazdasági szövetség, kamara már felzárkózott az elképzelés mögé.
Az anyag mértéktartó. Tudomásul veszi, hogy az adókorszerűsítés nem csodaszer, de fontos. Az államháztartás egyensúlyának szükséges javulását nem kockáztatja. Bevezetéséhez több évet lát szükségesnek. Az esetleges bevételkiesés részbeni ellensúlyozására adórendszeren belüli változtatást is elképzelhetőnek tart. Érthető módon nem tesz konkrét javaslatot az állami kiadás csökkentésére, hiszen az már egy „másik szakma”. Azt persze nyilvánvalóvá teszi, hogy van miből csökkenteni, hiszen a magyar költségvetés támogatásai mindenféle megközelítésben túl magasak, ugyanakkor hatékonyságuk megkérdőjelezhető.
A jelenség amúgy egyedülálló. Nem tudok arra példát mondani, hogy az egyébként a piacon egymás vetélytársai összefogjanak, s nemzeti szempontú, hangsúlyozottan szakmai közös anyagot készítsenek. Az összeállítás nyilvánosságra kerülésekor kapott hideget-meleget, ahogy az egy adókorszerűsítési elképzelésnél lenni szokott. Vegyük sorra a negatív bírálatok némelyikét:
„Kisvállalkozás-ellenes”
Nem értem ezt a véleményt. Miért járnának rosszul a kisvállalkozások, ha mondjuk, megszűnik az iparűzési adó vagy a szolidaritási adó? Miért rossz, ha a munkabért terhelő tb-járulék 10 százalékponttal csökken és helyette 8000 forintra nő a tételes egészségügyi hozzájárulás? A bér után ma 29 százalék tb-t és 1950 forint tételes egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Ez a 69 ezer forintos minimálbér esetében a munkáltatónak havi 6900 forintos tb-csökkenést és 6050 forintos eho növelést jelentene, vagyis alkalmazottakként havi 850 forintos megtakarítást jelentene. Ha a bér magasabb, a megtakarítás még több!
„A nagy cégek szekértolói”
A javaslat szektor- és nagyság semleges. Minden tisztességesen adózó cég jól járna bevezetése esetén. Egyébként sem lenne baj a „nagyoknak” kedvezni, hiszen ők hozzák a tőkét, a termelési kultúrát, befektetéseik révén az új munkahelyeket, s ők igénylik a kisvállalkozások beszállító tevékenységét. Az ő kedvüket keresni mindannyiunk érdeke. Ha a program ilyen lenne… De nem ilyen. Ismétlem: szektor- és nagyság semleges!
"A szociális szempontokat nélkülözi”
Az adójóváírás megszüntetése valóban felvethet szociális aggályokat, ezek azonban kezelhetők. Először is a mai valós helyzetben elfogadhatatlan, hogy az alkalmazottak jelentős hányada (harmada – fele?) minimálbéren van bejelentve. Nem abból él, hanem ennyi után viseli a társadalom közös kiadásait fedező terheket. Ez elfogadhatatlan. A közjó nem magától van, a közjó hátterét az adófizetők adják. Mindenki tudja, nem jó az a kép, hogy a személyi jövedelemadó 4/5-ét 960 ezer honfitársunknak kell fizetnie (ez 2006-os adat). Ha valaki eddig „mutyizott”, ezután ne tegye. A „monoki kezdeményezés” mögé felzárkózó közvélemény bizony egyre érzékenyebb az e téren kialakult hazai közállapotokra.
Lássuk be, az adójóváírás megszüntetése tényleges megélhetési gondot okozhat a valóban csak a minimálbért keresők körében. (Ott se biztos, mert lehet, hogy a család, a másik magasabb keresete, vagy különböző állami juttatások – családi pótlék, támogatás, segély stb. – okán újabb segítség nélkül is el tudja tartani magát.) Ezen valóban segíteni kell, de nem adóügyi eszközökkel. Mivel a szociális támogatási rendszer érdemi újragondolása éppen folyik, talán ott kellene eszközöket találni, biztosítani, a valóban rászorultak védelmére. Persze nem úgy, hogy a segély végszükség, különben többet rombol, mint segít. (Erről a szociológusok tudnak sokat mondani. Milyen ember lesz abból a gyerekből, aki sosem látta a szülőjét, nagyszülőjét munkába menni? Halászni kell tanítani, a halászat feltételeit kell biztosítani, nemcsak halat adni! )
A minimálbér adómentesítése nyilvánvaló hiba volt, az esetleges szociális problémákat rossz hatásfokkal kezeli. Nem véletlen, hogy újabban a minimálbér növekménye adóköteles (havi 1080 forinttal). Valószínűleg normálisabb helyzetet teremt, ha az adójóváírás megszüntetéséből származó költségvetési bevétel egy részéből célzottan, valós viszonyok alapján, szociális támogatást juttatnak a ténylegesen rászorulóknak.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa