További témák
hirdetés
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adómentes béren kívüli juttatás: 15 ezer fejenként?

  • MTI
20360

Míg 2006-ban a válaszadó cégek 26 százaléka nyilatkozta magáról, hogy cafeteria rendszer keretében nyújt valamilyen adómentes juttatást, addig 2008-ban már a vállalkozások 58 százaléka használja a béren kívüli juttatások rendszerét - derül ki az Accor Services kutatásából.

A béren kívüli juttatások összege szintén emelkedett a két évvel ezelőtti adatokhoz képest. Megduplázódott (18,1 százalékra) a 241 ezer és 360 ezer forint közötti éves cafeteria keretet adó cégek aránya, a 120 ezer forint alatti keretet biztosító cégek aránya pedig 12 százalékkal (15,2 százalékra) csökkent.
    
Jelenleg a munkavállalók átlagosan körülbelül 15 ezer forint jutatásban részesülnek havonta, ami éves szinten 280-300 ezer forintot jelent, közölte Balázs Krisztián, az Accor Services Magyarország Kft. marketing igazgatója. A vizsgált cégek közül a legnagyobb juttatásokat a középvállalkozások dolgozói kapják, a budapesti illetve vidéki illetőségű vállalatok között ugyanakkor nem mutatható ki szignifikáns különbség a béren kívüli juttatások használatában - írja az Accor.

A béren kívüli juttatások népszerűségi listáját továbbra is az étkezési utalvány vezeti, de a melegétel-utalvány hamarosan átveheti a vezetést. Az ajándék utalvány és az üdülési csekk továbbra is kedvelt formája a juttatásoknak, de a munkáltatók igyekszenek a minden alkalmazott által egységesen választható utalványok felé fordulni, így a jövőben a munkavállalók kevesebb iskolakezdési, vagy utazási (bérlet) támogatásra számíthatnak az Accor kutatása szerint.

hirdetés

Kérdések és válaszok

Termékdíj fizetés

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

Nyugdíj és társas vállalkozás

Széles Imre

tb-szakértő

Családi adókedvezmény

Angyal József

okleveles adószakértő

hirdetés
2012 február
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 1 2 3 4
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X