További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Lezárt vagyonosodási vizsgálatok - újabb ellenőrzések: eho

  • dr. Marosi Andrea
6850

Amennyiben már lezárta az APEH „vagyonosodási vizsgálatát”, érdemes elővenni a határozatot és megnézni, hogy mire terjedt ki az ellenőrzés. Az adóhivatal ugyanis az szja után az eho ellenőrzésébe kezdett. Mit tehet az adózó és mennyit kell fizetnie?

A 2006-ban elkezdett és 2007-ben folytatott több mint 10 000 vagyonosodási vizsgálat esetében az előző 2 évben kiadott megbízólevél a legtöbb esetben nem terjedt ki a 11 százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) ellenőrzésére, csak a személyi jövedelemadóra (szja) koncentrált.

Azoknál az ügyfeleknél akiknél adóhiány jogerősen megállapításra került, és de is fizették a kirótt tételt (nem fellebbeztek vagy nem mentek el bíróságra, egyéb jogérvényesítést nem eszközöltek) vagy minden fórumot eredménytelenül jártak meg, és az adóellenőrzés nem érintette az eho-t biztosan számíthatnak arra, hogy az adóhivatal ezen adónemet is leellenőrzi, talán már ki is adta az ellenőrzésről szóló értesítést.

Amikor az érintettek elfogadták a megállapított adófizetési kötelezettséget azzal egyidejűleg elfogadták az adókivetés alapját képező be nem vallott jövedelmet, amely után nem csak szja-t hanem 11 százalékos eho-t is kellett volna fizetni és amennyiben az ellenőrzés az eho adónemre nem terjedt ki, abban az esetben önrevízióval kellett volna helyesbítenie az adóbevallását, amelyre az APEH határozatok azonban módon nem hívták fel a figyelmét.

Az APEH most az ellenőrzött időszakra is ellenőrzést folytat le eho adónemben. Számos esetben azonban az adózó azért nem fordult további jogorvoslati lehetőséghez, mert a megállapított adó megfizetését még valamilyen módon vállalni tudta. nem hívták fel a figyelmét, hogy további fizetési kötelezettsége lesz, nemcsak a 11 százalékos eho-t kell megfizetnie és esetleg a pénzhasználat díját jelentő önellenőrzési kamatot, hanem itt is 50 százalékos bírsággal és az önellenőrzési pótlék kétszeresének megfelelő késedelmi pótlékkal is sújtják az adózót.

Mit tehet az adózó? 

Az adózónak legelőször is meg kell néznie - amennyiben már megvan a határozata amely adófizetési kötelezettséget ír elő és további jogorvoslati lehetőséget nem kíván igénybe venni - hogy ez kiterjedt-e az egészségügyi hozzájárulás (eho) ellenőrzésére. Ha nem terjedt ki, akkor a határozatban megállapított adóalap után önellenőrzést kell benyújtania az eho adónemre, és akár ezzel egyidejűleg anyagi lehetőségeihez mérten, pótlékmentes részletfizetést vagy fizetési halasztást kérni.

Mennyit kell fizetni?
 
Önellenőrzés esetén az adóhivatali határozatban szereplő adóalap után 11 százalék és a késedelem időszakára a jegybanki alapkamat. Ha az adóhivatal állapít meg, akkor az adóalap utáni 11 százalék mellett 5,5 százalék bírsággal és késedelmi pótlékkal ( ez jegybanki alapkamat 2 szerese) is számolni kell.

Kocsis Zoltán
Dr. Vilmányi Ügyvédi Iroda

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X