hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

APEH: két cégnél is kétmilliárd feletti adóhiány

  • MTI

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette azoknak az adózóknak a nevét, akiknél a második negyedévben jogerős határozatban jelentős összegű adóhiányt állapított meg, és fizetési kötelezettségüket nem teljesítették az előírt határidőre.

A negyedévente publikált listára a magánszemélyek 10 millió forintot, más adózók 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiány esetén kerülhetnek fel nevükkel, lakóhelyükkel, székhelyükkel, a megállapított adóhiány és jogkövetkezmények összegével együtt. A listán ezúttal 84 társaság és 41 magánszemély adatai szerepelnek.


Míg az előző negyedév adatait nézve még a milliárdos adóhiány keltett szenzációt, a mostani listán már két olyan cég is akad, amelynél 2 milliárd forint feletti hiányt állapított meg az APEH. További két társaság adóhiánya meghaladja az 1 milliárd, kilencé pedig az 500 millió forintot. A magánszemélyek körében közel 355 millió forinttal lehetett a dobogó legfelső helyére kerülni. 


A most publikált listán is feltűnően sok a (legalábbis nevében) kereskedelmi, valamint az építőipari cég. Az adóhiány összege szerinti sorrend alapján az első ezúttal a budaörsi EUSYSTEL Informatikai és Távközlési Kft., amelynél közel 2,285 milliárd forintos adóhiányt állapított meg az adóhatóság. Erre több mint 1,504 milliárd forint jogkövetkezmény (bírság, késedelmi pótlék stb.) rakódik. 


A második helyezett az Első Esztergomi Wind Kft. közel 2,184 milliárd forintos adóhiánnyal és mintegy 2,108 milliárd forint jogkövetkezménnyel. A harmadik helyen a felszámolás alatt álló KESZI-METAL 97 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. áll mintegy 1,178 milliárd forint adóhiánnyal és 1,091 milliárd forint jogkövetkezménnyel. A negyedik helyezett az ACHERON Informatikai és Kereskedelmi Kft. több mint 1,040 milliárd forintos adóhiánnyal és 782 millió forintos büntetőtétellel.


Az adóhatóság közzétette azoknak a nevét is, akik elmulasztották bejelentkezési kötelezettségüket, erre a listára ezúttal 41-en kerültek fel.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Külföldi jógatábor

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink