Rendkívüli felmondás jogellenességének jogkövetkezményei tárgyában hozott határozatot a Kúria

Megosztás Tetszik

A felperes 1992. április 1-jével létesített munkaviszonyt az alperessel, 1999. július 1-től ügyvezető igazgató volt. A Kúria közbenső ítéletével a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes által 2007. május 2-ai keltezéssel kiadott rendkívüli felmondás jogellenes. Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson elbírált Mfv.I.10.127/2019. számú ügyről.

A felperes az összegszerűségre nézve előterjesztett keresetében 10 havi átlagkeresetnek megfelelő összeget, elmaradt munkabért, felmondási időre járó átlagkeresetének megfelelő összeget, 6 havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítést igényelt az elmaradt munkabér után középarányos időtől járó kamataival. Az alperes a per megszüntetését kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek elmaradt munkabér címén 16 162 818 forintot és ezen összegből 11 025 318 forint után késedelmi kamatot, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta, az elmaradt munkabér címén fizetendő tőkeösszeget 11 025 318 forintban állapította meg, a kárátalány összegét 660 000 forintra leszállította. Az elsőfokú bíróság ítéletének egyéb rendelkezéseit nem érintette.

Az alperes felülvizsgálati kérelme szerint a Pp. 229. § (1) bekezdése alapján a döntés kizárt, a felperes által érvényesíteni kíván igényt a Kúria már jogerősen elbírálta (res judicata). A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet „megváltoztatására” irányult oly módon, hogy a kárátalány összegét nyolc havi átlagkeresetben határozzák meg.

A felülvizsgálati kérelem megalapozatlan, a csatlakozó felülvizsgálati kérelem részben alapos. Alaptalanul hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében res judicatara, az eljáró bíróságok ugyanis helyesen fejtették ki, hogy a Kúria közbenső ítéletének eltérő volt a jogalapja. Előbbi ügyben a bíróságok a felperest ügyvezető igazgató megbízása visszavonásáról és jogkövetkezményeiről, a másikban a rendkívüli felmondás jogellenességéről döntöttek. Ebből következően nincs eljárásjogi akadálya annak, hogy a jogellenes rendkívüli felmondáshoz kapcsolódó jogkövetkezményekről érdemi döntés szülessen. A Pp. 221. § (1) bekezdésének megsértését alaptalanul állította az alperes. A bíróságoknak a határozatukat a szükséges mértékben kell megindokolniuk, amelynek körét az adott ügy jellege és az eljárás során tisztázásra váró körülmények terjedelme határozza meg. Önmagában az indokolási kötelezettség megsértése nem állapítható meg amiatt, hogy a levont jogkövetkeztetéssel a fél nem ért egyet. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben több ügyben kifejtette, hogy „A bíróságok indokolási kötelezettségéből nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége, különösen nem az indítványozó szubjektív elvárásait kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása. A jogszabályok végső soron és kötelező erővel való értelmezése egyéb iránt a bíróságok feladata” (30/2014. (IX.30.) AB határozat; IV.1408/2016.).

Az elmaradt munkabér elszámolása során az osztalékot illetően is helytálló következtetésre jutottak a bíróságok. A 2007. május 2-tól 2009. december 9. közötti időszakban megtérült osztalék tőkejövedelem volt, amely nem számítható be a felperesnek járó elmaradt munkabér összegébe. Az alperes csak állította, de nem bizonyította, hogy a felperes a nála fennálló munkaviszony mellett nem tudott volna a másik cégnél személyesen közreműködni, ez pedig kihatott volna az osztalék mértékére (Pp. 164. §). A bíróságok ebben a körben sem sértették meg a Pp. 221. §-ban foglaltakat, indokolási kötelezettségüknek eleget tettek.

A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme részben megalapozott volt a régi Mt. 100. § (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel. Eszerint a munkáltató által történt jogellenes munkaviszony megszüntetés alapján, az eset körülményeinek figyelembevételével a munkáltató 2-től 12 havi átlagkeresetének megfelelő, a bíróság által meghatározott átalány-kártérítést fizet a munkavállalónak, amelynek mértékét a kialakult bírói gyakorlat értelmében elsősorban a jogsértés súlyossága határozza meg (BH2006.337.).

Az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy az alperes intézkedése nem volt „adminisztrációs hiba”. A felperes hosszú ideig állt az alperes alkalmazásában, és egy hosszabb időtartamú táppénzes állomány letelte után szüntették meg a jogviszonyát. Ugyanakkor a jogsértés súlya [Mt. 100. § (4) bekezdés] körében értékelni kellett, hogy a felperes magatartásával közrehatott a jogellenes intézkedés meghozatalában, a jogviszony megszüntetés után nem volt ellátatlan, az alperesnél is ajánlottak számára munkalehetőséget, amit nem fogadott el. Ebből következően a jogsértés és annak következményei súlyával 4 havi átlagkereset összege áll arányban (Pp. 206.). A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletnek az átalány-kártérítésre vonatkozó rendelkezése módosításával a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-nak (4) bekezdése szerint.