Megszűnik a bizonytalan adójogi helyzet intézménye
A parlament hétfőn úgy döntött, hatályon kívül helyezi az adózás rendjéről szóló törvény azon rendelkezéseit, amelyek a bizonytalan adójogi helyzetre vonatkoznak.
A bizonytalan adójogi helyzet mindössze az év eleje óta létező jogintézmény. Bevezetéséről a fideszes Rogán Antal javaslatára döntött az Országgyűlés tavaly novemberben.
A gazdasági bizottság elnöke akkor úgy érvelt, ez lehetőséget teremt a jóhiszemű adózóknak arra, hogy az adókötelezettségeik esetleges megsértéséhez kapcsolódó jogkövetkezmények - az adóbírság és a mulasztási bírság - alól mentesüljenek, feltéve, hogy adóbevalláskor jelzik, nem biztosak benne, hogy helyesen értelmezik a jogszabályokat. A bejelentés díja a befizetett, illetve visszaigényelt adó fél százaléka, de legalább 100 ezer és legfeljebb 5 millió forint volt.
Az Országgyűlés hétfőn a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény elfogadásával szüntette meg az új adójogi intézményt. Ezt az alkotmányügyi bizottság módosító indítványa kezdeményezte, amely szerint az év eleje óta eltelt rövid idő alatt is egyértelműen igazolódott, hogy "az adózók még nincsenek felkészülve egy ilyen vagy ehhez hasonló intézményre", illetve hogy az adóhatóság szolgáltatásai mellett nincs és nem is lehet helye az adózási szabályok között.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » 2012-es HVG TB különszám
- » 2012-es HVG ADÓ különszám

Hozzászólások (0)