78 találat a(z) adózás rendje cimkére

Így módosulhat az áfatörvény és az Art. Cikk

Március végén, illetve április elején több olyan törvényjavaslatot is benyújtott a kormány, melyek adózással kapcsolatos előírásokat érintenek. Írásunkban ezek közül az áfatörvény, az adózás rendjéről szóló törvény, valamint az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény tervezett módosításait ismertetjük.

Ráncfelvarrás a számviteli törvényben és az adózás rendjében kormányrendelettel Cikk

A veszélyhelyzetre hivatkozva két törvényen – a számvitelin és az adózás rendjén – is kozmetikázott a minap a kormány. Rendeletében a korábbiakhoz képest kiterjesztő és szűkítő előírások is vannak.

Nyolc rendelet, tíz határozat jelent meg az éjjel Cikk

Nyolc rendelet – közöttük a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény veszélyhelyzet idején történő eltérő alkalmazásáról szóló 18/2024. kormányrendelet –, valamint tíz határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2024. évi 14. számában.

Megjelent a januári VálaszAdó Cikk

Az adók 2024. évi változásait több menetben módosította az Országgyűlés, illetve a rendeleti jogalkotással túlságosan is összebarátkozó kormány. Az utóbbi becsületére legyen mondva, hogy még a tavaszi ülésszakban törvényesített több tucat rendeletet.

Megjelent a novemberi VálaszAdó Cikk

Sokasodhatnak az adózók, de az adóhatóság feladatai is, ha az Országgyűlés elfogadja az október 31-én benyújtott T/5893-as számú őszi adócsomagot.

Jogkövetkezmények az adórendszerben 4. Adóbírság Cikk

Az adóbírság lényegében egy adózót érintő, a terhére megállapított adókülönbözet. Lényege, hogy ha az adózónak adóhiánya (meg nem fizetett adója) vagy jogosulatlanul igénybe vett támogatása van, akkor az adóhatóság adóbírságot állapít meg.

Az Andersen elemzése a tavaszi adócsomagról Cikk

A június 6-án benyújtott törvényjavaslat szövegéhez képest az elfogadott módosító csomag néhány lényegi változást tartalmaz a magánalapítványokkal és bizalmi vagyonkezeléssel kapcsolatos, már idén hatályba lépő új szabályokat illetően. Ezen felül új fejlesztési adókedvezmény jogcímet vezettek be a nulla nettó kibocsátási célt szolgáló gazdaságra való átállás szempontjából stratégiai jelentőségű beruházásokra vonatkozóan, továbbá a törvénycsomag az utolsó pillanatban a fémkereskedelmet érintő szabályokkal is kiegészült. A munkaerőkölcsönzők esetében az általuk kölcsönzött munkavállalók miatt helyi adó telephely a munkavállalók által ledolgozott 1440 óra helyett 21 000 óra esetén keletkezik, a napilapok áfakulcsa pedig 0 százalék lesz 2024-től – írja sajtóközleményében az Andersen Magyarország.

Tavaszi adócsomag – az EY elemzésében Cikk

Az Országgyűlés július 4-én elfogadta a T/4243. számú törvényjavaslatot, a légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról. Az EY hírlevelében összefoglalta az egyes adótörvényeket érintő fontosabb, végleges változtatásokat, utalva a benyújtott törvényjavaslathoz képest bekövetkezett módosításokra. A parlamenti vita során a társasági adót érintően történtek érdemi módosítások, új fejlesztési adókedvezményi forma igénybevételére nyílik majd lehetőség.

NAV: új ügycsoport az UJEGYKE-nyomtatványon Cikk

2023. június 28-án módosul az UJEGYKE-nyomtatvány, ettől az időponttól már külön a belföldön letelepedett adóalanyok külföldi áfa-visszatérítésével kapcsolatos ügyek intézésére is bejelenthető állandó meghatalmazás – tette közzé csütörtökön honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Adózás rendjét, áfát érintő legújabb változások Cikk

A Magyar Közlöny 70. számában, 2023. május 11-én az általános forgalmi adó és adózás rendjének szabályait érintő módosítások is megjelentek.

Visszautasította az Art. egyik rendelkezése elleni alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság Cikk

Az Alkotmánybíróság (Ab) szeptember 27-én visszautasította az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 20. § (5) bekezdés b) pontja elleni alkotmányjogi panaszt (adóügyben hozott közigazgatási határozat).

Osztalék kifizetése készpénzben Kérdés

Tisztelt Szakértő! Gazdasági társaság osztalékot fizetne ki a tulajdonos részére, amely egy másik gazdasági társaság. Mindkét cég mikrogazdálkodói beszámolót készít. Az ügyvezető készpénzben szeretné az osztalékot kifizetni a magas bankköltség elkerülése miatt. Arra hivatkozik, hogy az Art. 114. §-a szolgáltatást és termékértékesítést említ, az osztalékfizetés pedig nem szerződésben meghatározott szolgáltatás, nem termékértékesítés. Így szerinte nincs akadálya annak, hogy a több millió forint összegű osztalékot készpénzben fizesse ki a cég. Kérem, szíveskedjen választ adni arra, elfogadható-e ez az érvelés, illetve ennek alkalmazása esetén milyen szankció várható? Köszönöm válaszát!

Kihirdettek két új adóeljárási törvényt Cikk

A Magyar Közlöny 192. számában kihirdettek az adózás rendjéről szóló törvény helyébe lépő három új törvényből kettőt.

Új törvények az adózás rendjéről, az adóigazgatásról, a vámeljárásról, az adóvégrehajtásról Cikk

Az Országgyűlés új törvényeket hozott az adózás rendjéről és az adóigazgatási rendtartásról. Önálló törvény rögzíti a vámeljárásokra vonatkozó szabályokat, és ugyancsak külön jogszabályt alkotott a parlament az adóhatóság végrehajtási tevékenységéről.

Ismerkedjen az adózás rendjéről szóló új törvénnyel! Cikk

Megújult struktúrában tartalmazza az alapelveket az – Országgyűlésben már a részletes vitán is túljutott – adózás rendjéről szóló törvényjavaslat. A teljesen új jogszabály frissített szerkezetben taglalja az alapelveket, kiterjeszti hatályát a bizalmi vagyonkezelésre, néhol pedig pontosítja, illetve átírja a jelenlegi értelmező rendelkezéseket. Ezúttal a kódex első négy fejezetét ismertetjük.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhasznú tevékenység adómentessége

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink