hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megszavazta az országgyűlés: meghosszabbodik a veszélyhelyzet, csökkennek a munkáltatói közterhek

  • adozona.hu

Az országgyűlés a mai napon több törvényjavaslatot is megszavazott, többek között döntött a minimálbér és a garantált bérminimum 2022. évi emelésével összefüggésben szükséges adóintézkedésekről, valamint egyes más intézkedésekről szóló törvényjavaslatról, a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló, illetve az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény és a kiskereskedelmi adóról szóló 2020. évi XLV. törvény módosításáról szóló javalat ügyében is.

A minimálbér és a garantált bérminimum 2022. évi emelésével összefüggésben szükséges adóintézkedésekről, valamint egyes más intézkedésekről szóló T/17668 számú törvényjavaslat elfogadásával megvalósulnak azok az adókönnyítések, melyekre a januártól tervezett minimálbér-emelés (167 400 forintról 200 000 forintra) miatt jelentkező költségnövekedés ellentételezésére kaptak ígéretet a foglalkoztatók, illetve vállalkozások.

A javaslat elfogadásával a szociális hozzájárulási adó csökkenésével párhuzamosan a kifizetőt terhelő ekho (egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás) ugyancsak 13 százalékra csökken, illetve a kiva 11 százalékos mértéke 10 százalékra változik.

Szintén fontos újdonsága a megszavazott törvényjavaslatnak, hogy január 1-jétől főállású kisadózók ellátási alapja is módosul: 50 ezer forintos kata esetén 102 000 forintról 108 000 forintra nő, míg 75 000 forintos kata vállalása esetén 170 000 forintról 179 000 forintra módosul.

Emellett felezi az iparűzési adó maximumális mértékét, illetve annak előlegét a kis- és középvállalkozások (kkv) számára, és új helyi adó, települési adó 2022. évi bevezetését, illetve a meglévő adókedvezmények megnyirbálását is tiltja a javaslat.

A veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló T/17671 elfogadásával a veszélyhelyzet meghosszabbodik 2022. június 1-jéig. A kormány arra hivatkozva kezdeményezte a december 31-éig tartó veszélyhelyzet kitolását, hogy biztosítható legyen a hatékony és gyors döntéshozatal ahhoz, hogy a járvány okozta nehézségekre rugalmasan lehessen válaszokat adni.

Amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, a kormány kezdeményezni fogja a veszélyhelyzet korábbi megszüntetését – olvasható a törvény indoklásában.

Az új hosszabbítás értelmében tovább hosszabbodik 2021 tavasza után lejárt okmányok érvényessége, ezúttal 2022. június 30-áig, ez alól csak a védettségi igazolvány képez kivételt, ott a megjelölt lejárat a meghatározó. Az otthon dolgozó munkavállaló havonta a minimálbér 10 százalékáig adómentesen kaphat továbbra is költségtérítést, meghosszabbodik az egészségügyi dolgozók utazási kedvezménye is, így a veszélyhelyzet megszűnése után még 14 napig vehetik igénybe az ingyenes utazást.

A törvényjavaslat szövegébe bekerült az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának kezdeményezésére a 480 forinton befagyasztott benzinár rögzítése és az adó-visszatérítés részletszabályairól szóló rész.

Átemelik a normál jogrendben a veszélyhelyzet alatt a távmunkával kapcsolatban hozott szabályokat. Lehetővé válik a részbeni távmunkavégzés is. A feleknek továbbra is munkaszerződésben kell megállapodni az otthoni munkavégzésről. A munkáltató adminisztratív terheit pedig csökkenti, hogy az ellenőrzési jogát számítástechnikai eszköz alkalmazásával is gyakorolhatja. Lehetőség lesz továbbra is arra, hogy az otthon dolgozó munkavállaló havonta a minimálbér 10 százalékáig adómentesen költségtérítést kapjon.

A veszélyhelyzet alatt lehetőség van arra, hogy a közfeladatot ellátó szervek a közérdekű adatigényléseket hosszabb határidővel teljesítsék. A most elfogadott jogszabály szerint minden ilyen, a veszélyhelyzet megszűnésekor még folyamatban levő igényt a lehető legrövidebb időn belül, főszabály szerint legkésőbb az igény beérkezését követő 45 napon belül teljesíteni kell.

Egy évvel meghosszabbodnak a 2021. november 24-e és a veszélyhelyzet megszűnése közötti időszakban lejárt vagy lejáró építési engedélyek, hogy a járványhelyzet ideje alatt lelassult, esetleg abbamaradt beruházások hatékonyan, fölösleges adminisztrációs terhek nélkül folytatódhassanak, illetve újraindulhassanak.

Határidő nélkül marad hatályban a fordított adózás egyes gabona-, illetve acélipari termékek értékesítése, illetve az üvegházhatású gáz kibocsátására jogosító forgalomképes vagyoni értékű jog (kibocsátási egység) átruházása esetén. A törvény indoklása alapján azzal számolnak, hogy az EU meghosszabbítja a fordított adózás 2022. június 30-án lejáró határidejét.

Hatályon kívül helyezték az adóhatóság általi áfabevallás-tervezet kiajánlásával kapcsolatos előírásokat, hivatkozásokat.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény és a kiskereskedelmi adóról szóló 2020. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/17882 törvényjavaslat is elfogadásra került.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink