hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Munka törvénykönyve: kicsit több pihenőidő a munkavállalóknak

  • dr. Hajdu-Dudás Mária, munkajogász

A munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatos garanciákat próbálja erősíteni a munka- és pihenőidőre vonatkozóan a munka törvénykönyvének parlament elé terjesztett módosítása az Európai Unió irányelvének megfelelően. A törvényjavaslat további pontosításokat fogalmaz meg a kialakult jogértelmezési bizonytalanságok feloldása érdekében.

Munkahely

A hatályos szabályok szerint amennyiben a munkavállaló munkahelyét a munkaszerződés nem rögzíti, munkahelynek azt kell tekinteni, ahol a dolgozó a munkáját szokás szerint végzi. A törvénymódosítási javaslat szerint – mivel ez az információ a munkavállaló számára garanciális jelentőségű –, a munkáltató köteles a munka törvénykönyve (Mt.) 46. paragrafusa szerinti tájékoztatóban ezt is feltüntetni. Ez tulajdonképpen érdemi módosítást nem jelent, a jogviták elkerülését szolgálja.

Mentesülés a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alól

Az Mt. 55. paragrafusának (1) bekezdését a javaslat azzal egészítené ki, hogy mentesítő napnak minősülne az a munkanap is, amelyre a munkáltató szabadságot ad ki. Azaz nemcsak a munkaidő-beosztással azonos tartamra mentesülne a dolgozó, hanem a teljes munkanapra.

A jelenlegi szabályok szerint az apát gyermeke születése esetén pótszabadság illeti meg. A módosítás ezt a továbbiakban munkaidő-kedvezményként szabályozná (hasonlóan a régi Mt.-hez). Hozzátartozó halála és gyermek születése esetén a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban, legfeljebb két részletben, a születést vagy a halált követő 60 napon belül kellene mentesíteni a dolgozót a munkavégzés alól. Jelenleg az előbbi nincs határidőhöz kötve, utóbbi esetén a születést követő második hónap végéig kell kiadni a pótszabadságot.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben aegyebek mellett részletezzük a pihenőidőre vonatkozó módosításokat, valamint a jogellenes munkaviszony-megszüntetés esetén alkalmazandó szabályok változását is.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Nyelvvizsga-szervezési díj

Nagy Norbert

adószakértő

Gyógyszerforgalmazási adókedvezmény bevallása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Közalkalmazott nyugdíj

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink