adozona.hu
Egyesületi tagoknak nyújtott szolgáltatás, áfa
http://adozona.hu/kerdesek/2023_12_12_egyesuleti_tagoknak_nyujtott_szol_ufj


Egyesületi tagoknak nyújtott szolgáltatás, áfa
Tisztelt Szakértő! Az áfatörvény 85. § (1) l) pont, különösen az la) értelmezésében szeretnék segítséget kérni. Mit jelent az la) alpontban szereplő kitétel: "a saját tevékenységből származó nyereség, amely a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint az adózás előtti eredményt csökkenti?" Ha a szervezet gazdasági-vállalkozási tevékenységet nem folytat, csak a létesítő okiratban meghatározott cél szerinti tevékenységet, akkor ez vonatkozhat-e rá? Ha például van egy hagyományőrző egyesület, ahol bár a tagok fizetnek tagdíjat, de van egy olyan hagyományőrző rendezvény a részt venni kívánó tagok számára, amit nem ebből finanszíroznak, hanem részben az egyesület a részt vevő tagoktól (tehát nem az összes tagtól) részvételi díjat kér, ez beleérthető-e ebbe az la) pontba, számlázhatja-e nekik a részvételi díjat erre hivatkozva adómentesen? (A részvételi díj kisebb, mint a rendezvény költsége; a rendezvény vagyoni fedezete emellett más szervezettől kapott támogatás, adomány, és a kizárólag alaptevékenységet végző egyesület pénzeszközére kapott kamat). Ha nem alkalmazható a részvételi díj számlázásra az áfatörvény 85. § (1) l), akkor pontosan miért nem? (A rendezvény mindenben megfelel a 85. § (1) lb) alpontnak, a szervezet is megfelel a 85. § (1) l) pontnak, csak az la) alpont a kérdés).