• Varga Mária
Hozzászólások 0

Mulasztási bírság

Tisztelt Szakértő! Alakult egy vendéglátó egység, a nyitása pont akkor lett volna, amikor a vírushelyzet miatt nem lehetett. Nemrég megnyitottak, azonnal lett egy adóellenőrzésük. Mivel a tulajnak más dolga volt, a pultos hölgy vállalta, hogy bejelenti magát, ám elmondása szerint először el szerette volna végezni a nyitáskor szükséges dolgokat, és utána akarta megtenni. Tudom ez sem helyes, ráadásul kaptak egy ellenőrzést is. Ez rögtön az indulást követő első vagy második napon történt. Az alkalmazott vállalta a hibát, elmondta az ellenőrnek, hogy nem volt ideje, de most megteszi, és meg is tette a bejelentést. Megjött a határozat, egyből az egyéni vállalkozóknak adható maximális, 200 ezer forinttal. Nem tudom, merre keressem, és van-e még, és ebben az esetben lehet-e vele élni, arra gondolok, hogy első alkalommal a NAV nem bírságol, csak felszólít? Ön mit javasol? Válaszát köszönöm, hálás lennék, ha gyors választ kapnánk, tekintettel arra, hogy az ügy folyamatban van. V. Mária


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább