• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Aukción értékesített műtárgyak az szja-bevallásban

A tárgyévben több aukción több műtárgy értékesítése történt. Az szja-törvény szerinti módon számítva az egyes műtárgyakon "nyereség", azaz jövedelem, más műtárgyakon veszteség keletkezett. Összességében az év során értékesített műtárgyak teljes bevétele kevesebb, mint az azokra összesen ráfordított bekerülési érték, még akkor is, ha voltak köztük "nyereséges" darabok. Kérdés, hogy az egyes műtárgyakon elért pozitív jövedelmeket kell összesíteni a tárgyévi adóbevallásban (amelyek közül a "veszteséges" műtárgyakon keletkező jövedelem nulla), vagy pedig az összes eladott műtárgy bevételének összegéből le kell vonni az összes műtárgy bekerülési ráfordítását és ennek különbözeteként adódó összjövedelem képezi az adó alapját? Ugyanis esetünkben az első esetben kellene tényleges adót fizetni, míg a második esetben nem kell adót fizetni. Úgy is feltehetném a kérdést, hogy "nettó" módon kell elszámolni az egyes műtárgyakon keletkezett jövedelmeket, vagy az év során értékesített műtárgyakon keletkezett összesített jövedelmet kell "bruttó" módon számításba venni? Másik kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy ha az aukció a tárgyév decemberében volt, de az eladó csak januárban kapta meg a vételárat az aukciós cégtől, akkor melyik évre vonatkozik az szja-törvény szerinti "teljesítés", azaz melyik év adóbevallásába kell beletenni az értékesítést? (Feltehetően a vevő is csak januárban utalta a vételárat az aukciós cégnek, miután a decemberi aukción a leütéssel kötelezettséget vállalt a vételre.)


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

Előfizetési csomagajánlataink:


 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
2020 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close