• Bencze Ágnes
Hozzászólások 0

Közgyűlés összehívása veszélyhelyzetben

Tisztelt Szakértő! Egyesületünk az elmúlt években nem működött, olyannyira, hogy a vezetőségi tagok megbízatása is lejárt. Szeretnénk újjáéleszteni a működést, ehhez közgyűlést kéne összehívni. Az alapszabályunk nem tartalmazza az elektronikus platformon összehívható közgyűlést, pedig ez most járható út lenne. Lehetséges-e, hogy az elnök összehívja a közgyűlést, amelyre természetesen a kijárási korlátozás miatt rajta kívül senki nem megy el, ezért az alapszabály szerint a meghívóban megjelöli a megismételt közgyűlés időpontját is, és az már határozatképes lesz a megjelentek számára tekintet nélkül? A megismételt közgyűlésen módosítja az alapszabályt úgy, hogy belekerül az elektronikus eszközön keresztül lebonyolítható közgyűlés szabályozása. Ezt követően írásban elküldi a tagoknak az új szabályozást, valamint a további működésre, vezetőségi tagokra, alapszabály-módosításra vonatkozó határozati javaslatokat, majd összehívja a közgyűlést a leírtak szerint, és pl. zoom vagy messenger kapcsolaton keresztül megtartjuk. A Törvényszékre pedig a két közgyűlés határozatait és az egységes szerkezetű alapszabályt, valamint a vezetőség módosítását egyszerre nyújtanánk be. Előre is köszönöm véleményét vagy javaslatát!


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5