• Molnár Ilona Anna
Hozzászólások 0

Értékcsökkenés elszámolása egyéni vállalkozó esetében

Tisztelt Szakértő! A kizárólag üzemi célt szolgáló saját tulajdonú tárgyi eszközök értékcsökkenésének elszámolása kapcsán az Szja tv. 11. melléklet 2. pontja (különböző alpontjai) nem jelentenek számomra egyértelmű döntési lehetőséget. A g) alpontban a 200 ezer Ft egyedi beszerzési értéket meg nem haladó tárgyi eszközök esetében 2 adóév alatt 50-50 százalékos kulcs alkalmazható. Ez azt jelenti, hogy az év közben beszerzett tárgyi eszköz esetében nem kell arányosítást alkalmazni? Másodszor: ugyanazon törvényhely m) pontja szerint bármely korábban még használatba nem vett tárgyi eszköz esetében is érvényesíthető az 50 százalékos leírási kulcs értékhatártól függetlenül, illetve a korábban még használatba nem vett tárgyi eszköz fogalmán az új beszerzést értsem, tehát a szerződés alapján megvásárolt tárgyi eszközre nem vonatkozik a kedvezmény. Gondot jelent még a HR besorolás beazonosítása is, hiszen a számlán nincs feltüntetve. Válaszát előre is köszönöm: Moleszka


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

Előfizetési csomagajánlataink:


 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
2020 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close