hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Gazdasági összeomlás Ukrajnában: 45 százalékkal csökkenhet az ország GDP-je idén

  • MTI

Ukrajna bruttó hazai terméke (GDP) 45,1 százalékkal csökkenhet az idén, jövőre pedig csupán 2,1 százalékkal nőhet – áll a Világbank jelentésében, amelyben az Ukrajna elleni orosz háború és annak várható következményeit összegzi. Oroszország GDP-je is eshet, a Világbank szerint 11,2 százalékkal.

A Világbank korábban 3,2 százalékos idei és 3,5 százalékos jövő évi ukrán gazdasági növekedéssel számolt.

"A napi 5,5 dolláros nemzetközi szegénységi küszöb alapján a szegénységi ráta Ukrajnában az előrejelzések szerint idén 19,8 százalékra ugrik a tavalyi 1,8 százalékról – közölte a Világbank.

A Világbank szerint a lakossági fogyasztás Ukrajnában idén 50 százalékkal, az állami 10 százalékkal esik, a tőkebefektetések pedig 57,5 százalékkal csökkennek. Az áruk- és szolgáltatások exportja 80 százalékkal, az import 70 százalékkal csökken, míg a GDP-arányos államadósság 50,7 százalékról 90,7 százalékra ugrik. A fogyasztói infláció az idén 15 százalék, jövőre akár 19 százalék is lehet.

Ukrajnában a vállalkozások több mint fele nem termel, a többinek a kapacitása nem éri el a szokásost. Amiatt, hogy Ukrajnát elvágták a Fekete-tengertől, az ország gabonaexportja mintegy 90 százalékkal zuhant, és fennakadások vannak a tavaszi mezőgazdasági munkákban – olvasható a jelentésben.

Az ukrán infrastruktúrát ért kár nagysága meghaladta a 100 milliárd dollárt március elejéig, ami a 2019. évi ukrán GDP mintegy kétharmadának felel meg.

Világbank előrejelzése szerint 2024-ben Ukrajna gazdasága 8,4 százalékos infláció mellett 5,8 százalékkal nő.

Oroszország gazdasági teljesítménye idén 11,2 százalékkal zsugorodhat az Ukrajna ellen indított háborúra adott szigorú nyugati szankciók hatására. Idén a tőkebefektetések 16,9 százalékkal, az áruk- és szolgáltatások exportja 30,9 százalékkal, importja 35,2 százalékkal csökkenhet, az infláció 22 százalék lehet, és a szegénységi küszöb alatt élők aránya a tavalyi 11 százalékról idén 12,8 százalékra emelkedhet.

A Világbank rontotta a Bulgáriát, Horvátországot, Magyarországot, Lengyelországot és Romániát tömörítő közép-európai térség idei várható gazdasági növekedésével kapcsolatos előrejelzését, azt az eddig becsült 4,7 százalékról 3,5 százalékra változtatta.

 

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Tartós részesedés

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink