hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

"To-do" lista pályakezdőknek

  • Széles Imre, társadalombiztosítási szakértő

Egyszer mindenki volt vagy (remélhetőleg) lesz pályakezdő munkavállaló. A kezdeti nehézségeket az első munkaviszony létesítésével összefüggő alapvető információk ismerete könnyebbé teheti ezt. Összefoglaltuk a tudnivalókat.

A napokban sokak számára megkezdődött a tanév, de nem kevesen vannak olyanok is, akik esetében a – legalábbis a „főállású” – diákkorszak lezárult és munkavállalóként folytatják. Ők a pályakezdők. Persze ahhoz, hogy valaki „pályakezdő” lehessen, mindenekelőtt az kell, hogy találjon magának állást.

A munkaerő-piacra szakmai tapasztalattal ugyan nem léphet be, viszont felmutathatja a START kártyáját, amely szociális hozzájárulási adókedvezményre jogosítja a munkáltatóját.

A START kártya kiváltása – ezért személyesen kell bemenni az adóhatóság ügyfélszolgálatára – a munkavállaló feladata és erre mindenképpen a munkaviszony létrejöttét megelőzően kell sort kerítenie. A munkaviszonyban álló dolgozónak erre már nincs módja, hiszen már nem minősül pályakezdőnek.

Itt jegyezzük meg, hogy amennyiben a parlament elfogadja majd a munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló T/7955. számú törvényjavaslatot, akkor a 25 év alatti munkavállaló után minden külön feltétele nélkül jár majd a szociális hozzájárulási adókedvezmény.

Addig azonban ez nem automatikus, tehát csak a munkaadó jogosult a munkavállalóval kapcsolatos kedvezményre, amelynél „letétbe” helyezi START kártyáját.

A 2004. évi CXXIII. törvény értelmében egyébként pályakezdőnek – tehát „START kártya képesnek” – az minősül, aki
• a huszonötödik életévét (felsőfokú végzettségű személy esetén a harmincadik életévét) még nem töltötte, és
•  tanulmányait befejezte vagy megszakította, és
• a tanulmányainak befejezését követően első ízben létesít foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt vagy ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyt, és e jogviszony létesítését megelőzően megbízási szerződés, vállalkozási szerződés alapján vagy egyéni vállalkozóként sem végzett munkát.

Az első ízben történő létesítésének megítélése szempontjából figyelmen kívül kell hagyni a tanulói és a hallgatói jogviszony mellett fennálló, illetve az iskolai szünet időtartama alatt létesített foglalkoztatásra irányuló jogviszonyokat, továbbá a tanulói és a hallgatói jogviszony megszűnése után alkalmi munkavállalói könyvvel, valamint 2010. április 1-jét követően az egyszerűsített foglalkoztatás körébe tartozó alkalmi munkára létesített jogviszonyt.

Természetesen nem kötelező a START kártya kiváltása, viszont adóigazolvány, pontosabban adóazonosító jel mindenképpen feltétele munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésének. Ezt ugyancsak az adóhatósától lehet igényelni.

TAJ-számmal nyilvánvalóan rendelkezik az érintett, viszont az „Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról” nyomtatványt az első foglalkoztatójának kell kiállítania. 

A munkaszerződést követően első és legfontosabb lépés a munkavállaló biztosítottként történő bejelentése. (Annál is inkább, mivel a volt diákok egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsága a diákigazolvány érvényességi idejének a lejártával megszűnik.)

 A bejelentés megtörténtéről a foglalkoztatónak legkésőbb a bejelentést követő napon, (illetve a biztosított kérésére bármikor három munkanapon belül) köteles igazolást kiadni a munkavállaló részére, mely tartalmazza a bejelentésben közölt adatokat és a bejelentés teljesítésének időpontját.

A kezdő munkavállaló a szabadság, munkabér és egyéb munkavállalói jogok tekintetében nyilvánvalóan „minimumon” van, viszont a folyamatos biztosítására tekintet nélkül jogosult táppénzre, amennyiben tizennyolc éves korát megelőzően válik keresőképtelenné vagy az iskolai tanulmányai megszűnését követően 180 napon belül biztosítottá válik és keresőképtelenségéig megszakítás nélkül biztosított.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Külföldi jógatábor

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink