hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Távolléti díj: a jogbiztonság elvét sérti az NGM útmutatója

  • adozona.hu

2013. január 1-jétől változtak a távolléti díj elszámolásának szabályai. Ennek kapcsán a Nemzetgazdasági Minisztérium elkészítette és honlapján közzétette a távolléti díjjal kapcsolatos módszertani útmutatóját. Az útmutatót az NGM saját bevallása szerint is az új számítási módszer körül kialakult bizonytalanság hívta életre, azonban a BDO Magyarország szerint az útmutató komoly csúsztatást tartalmaz, és veszélyes vizekre téved, amikor módszertani útmutatóban állapít meg látens kötelezettségeket a munkáltatók részére.

Az NGM tájékoztatója elismeri, hogy a havibéres munkavállalók bére alapvetően két részből tevődik össze: a ledolgozott munkanapokra járó arányos munkabérből, valamint a távollét idejére járó távolléti díjból – olvasható a BDO közleményében. Ez utóbbit 2013. január 1-től egy 174-es osztószám figyelembevételével kell meghatározni. Az útmutató is rámutat, hogy ebből következően az is előfordulhat, hogy szabadság esetén a munkabér nem éri el a munkaszerződésben megállapított alapbért.

Az útmutatóban szerepel egy felhívás, mely szerint abban az esetben, ha a havi alapbér a szabadság miatti távollét következtében kevesebb, mint a kötelező legkisebb munkabér, illetőleg a garantált bérminimum jogszabályban előírt összege, akkor az alapbért ki kell egészíteni a minimálbér összegére.

Máriás Attila, a BDO Magyarország vezető munkaügyi tanácsadója szerint a fenti eljárásra az útmutatóban szereplő felhívás ellenére sem kötelező. „Az NGM megsérti a jogbiztonság elvét, amikor módszertani útmutatókban látens kötelezettségeket állapít meg a munkáltatók részére. Bár mindenképpen etikus, ha egy munkáltató az összeget kiegészíti a minimálbér szintjére, de ennek elmulasztásával semmilyen jogszabályt nem sért. A minimálbérről és a garantált bérminimumról szóló jogszabályhelyek kizárólag az alapbér megállapítására vonatkoznak, vagyis arra, hogy a munkaszerződésben megállapított alapbér ennél kevesebb nem lehet.”

A szakember azt is hozzátette, hogy jelenleg nincs olyan hatóság, mely a távolléti díjak ellenőrzése kapcsán hatáskörrel rendelkezne, ugyanis 2012. július 1-jétől a munkaügyi ellenőrzés során sem vizsgálható a távolléti díj számítása.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldön biztosított ügyvezető

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szervizdíj kiosztása éven beül

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Innovációs járulék kétéves szabály

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink