hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

KRESZ- és nyelvvizsga-támogatás: cseden, gyeden, gyesen lévő apáknak és nagyszülőknek is

  • Czeglédi Bernadett munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Július 1-jétől bővült azon jogosultak köre, akik igénybe vehetik a KRESZ-, illetve a nyelvvizsga támogatást. Már nemcsak a fiatalok élhetnek ezzel a lehetőséggel, hanem a cseden, gyeden, gyesen lévők is, korhatártól függetlenül.

Az állam támogatást nyújt a B kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges közlekedési alapismeretek tanfolyam és közlekedési alapismeretek vizsga díjának megfizetéséhez az 55/2018. kormányrendelet szerint. A támogatást az a magyar állampolgár vagy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény 39. paragrafus (1) bekezdésének a) és c)–h) pontjaiban meghatározott személy veheti igénybe, aki az e rendelet hatálybalépését követően (2018. július 1. után) letett sikeres közlekedési alapismeretek vizsga napján a 20. életévét még nem töltötte be. A támogatás mértéke a közlekedési alapismeretek tanfolyam díjának és a sikeres közlekedési alapismeretek vizsga igazgatási szolgáltatási díjának ténylegesen megfizetett összege, de legfeljebb 25 ezer forint.

Alapvetően tehát a fiataloknak, 20. életévüket még el nem ért személyeknek szólt ez a támogatás, ennek a köre bővült most 2020. július 1-jétől. Ennek értelmében  az is igénybe veheti a támogatást, aki a sikeres közlekedési alapismeretek vizsga napján (2020. július 1-jét követően) a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény szerinti csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban vagy a családok támogatásáról szóló törvény szerinti gyermekgondozást segítő ellátásban részesült.

A jogszabály nem szabja meg, hogy milyen gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozást segítő ellátásban részesülőnek jár a támogatás, vagyis ennek értelmében nemcsak cseden, gyeden, gyesen lévő anyák élhetnek ezzel a lehetőséggel, hanem a gyeden és gyesen lévő apák, vagy éppen a nagyszülők is.

A támogatás iránti kérelmet a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni, az e célra rendszeresített formanyomtatványon vagy elektronikus űrlapon. Tb-kifizetőhelyeknek fontos tudnivaló, hogy igazolást kell kiadniuk az igénylőnek a csed, gyed folyósításáról, ha a munkavállaló a támogatásra igényt tart.

Hasonlóan kedvező változás lépett életbe július 1-jétől a nyelvvizsga támogatásának terén is. Eredetileg az 503/2017. kormányrendelet rendelkezik az első sikeres nyelvvizsga és az első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsga  díjához nyújtott támogatásról. A rendelet szerint a támogatást az a magyar állampolgár vagy az Nftv. 39. paragrafus (1) bekezdésének a)–h) pontjaiban meghatározott személy veheti igénybe, aki

• a) az első sikeres komplex nyelvvizsgáról, illetve az 1. paragrafus 1. pontjának b) alpontja szerinti esetben a második sikeres részvizsgáról kiállított nyelvvizsga-bizonyítványon megadott vizsganapon,

• b) az 1. paragrafus 1. pontjának c) alpontja szerinti esetben az egyenértékűséget igazoló érettségi bizonyítvány, tanúsítvány kiállításának napján,

• c) az 1. paragrafus 1. pontjának d) alpontja szerinti esetben honosítási határozat kiállításának napján

• a 35. életévét még nem töltötte be.

Idén július 1-jétől már az a személy is igénybe veheti a támogatást a fenti feltételek mellett, aki a megjelölt időpontban, 2020. július 1-jét követően a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény szerinti csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban vagy a családok támogatásáról szóló törvény szerinti gyermekgondozást segítő ellátásban részesült.

A támogatásra jogosultság megítélése szempontjából az első sikeres komplex nyelvvizsgának minősül a támogatott nyelvekből 2018. január 1-jét követően elsőként sikeresen megszerzett

  • államilag elismert általános nyelvi vagy szaknyelvi komplex B2 típusú (középfokú) vagy komplex C1 típusú (felsőfokú) nyelvvizsga (a továbbiakban együtt: komplex nyelvvizsga),
  • a külön kormányrendeletben meghatározott feltételek szerint a fenti komplex nyelvvizsgával egyenértékűvé egyesíthető középfokú vagy felsőfokú írásbeli és szóbeli részvizsgák,
  • a komplex nyelvvizsgával egyenértékű emelt szintű idegen nyelvi érettségi vizsga, továbbá
  • a komplex nyelvvizsgának megfelelő, külön kormányrendeletben foglaltak szerint honosított nyelvvizsga.

A támogatás mértéke a vizsgázó által ténylegesen megfizetett díj, de legfeljebb a díj megfizetése időpontjában érvényes kötelező legkisebb minimálbér 25 százalékának megfelelő összeg, ami 2020-ban 40 250 forint. Egyesíthető részvizsgák esetén a támogatás maximum összegeként a második sikeres részvizsga díjának megfizetésekor érvényes kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) 25 százalékát kell figyelembe venni.

A kérelmet a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni az e célra rendszeresített formanyomtatványon vagy elektronikus űrlapon, és az igény az első sikeres komplex nyelvvizsga-bizonyítvány kiállításának napjától számított 1 éven belül terjeszthető be.

A nyelvvizsga-támogatás esetében is igaz, hogy mivel gyeden, gyesen lévők esetében nemcsak az anya, hanem az apa vagy a nagyszülő is igénybe veheti, amennyiben ők veszik igénybe a gyermekek utáni ellátást. Ha a folyósító tb-kifizetőhely, akkor a csedről, gyedről szóló igazolást nekik kell kiállítaniuk.

Mindkét támogatásra az igényt a KRESZ-vizsga letételét, illetve a nyelvvizsga-bizonyítvány kiállítását követő egy éven belül lehet beterjeszteni, a támogatást pedig a határozat meghozatala után 13 napon belül utalják az igénylő belföldi pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlájára. Külföldi számlára való utalásra, illetve postai úton való kifizetésre a támogatás nem kérhető.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Modulház áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bírósági ítélet és számlakiállítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink