hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Amikor kötelező az írásos szerződés

  • adozona.hu
2

Kell-e vállalkozói szerződés 200 ezer forintos összeg alatt? Olvasónk kérdésére szakértőnk, Sinka Júlia válaszolt.

A Ptk. biztosítja a szerződéskötési szabadságot, azaz a felek szabadon dönthetnek arról, hogy mikor, milyen élethelyzetben kötnek írásbeli szerződést. Ugyanakkor vannak olyan élethelyzetek – és ehhez kapcsolódóan szerződéstípusok -, amelyek esetében a Ptk. előírja a szerződés írásba foglalásának kötelezettségét, valamint a szerződés tartalmát, formáját. E körbe tartozik – többek között - az adásvétel és csere, a szállítás és fuvarozás, azaz e szerződések érvényességéhez kötelező az írásbeli forma  - összeghatártól függetlenül.

A vállalkozói szerződések kapcsán a Ptk. nem tesz ilyen kikötést, és az adótörvények sem tartalmaznak a szerződések írásba foglalására vonatkozó direkt követelményt – sem ezen érték alatt, sem felette. Az általános forgalmi adó összege nélkül a 200 ezer forintot el nem érő értékre szóló vállalkozási szerződéseket tehát sem a Ptk., sem az adótörvények alapján nem kötelező írásba foglalni.

Az ezt meghaladó szolgáltatások esetében csak a társasági adóról szóló törvény előírásából következik az írásbeliség szükségessége.

A Társasági adó törvény 3. számú mellékletének A) 4. pontja szerint ugyanis  nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak minősül az általános forgalmi adó nélkül 200 ezer forintot meghaladó szolgáltatás ellenértéke (vagy annak egy része), ha a körülmények (így különösen az adózó vállalkozási tevékenysége, árbevétele, a szolgáltatás jellege, a szolgáltatás ellenértéke) alapján egyértelműen megállapítható, hogy a szolgáltatás igénybevétele ellentétes az ésszerű gazdálkodás követelményeivel. Az adóévben ugyanazon személytől ugyanazon jogcímen igénybe vett szolgáltatások ellenértékét együttesen kell figyelembe venni.

Azt, hogy a szóban forgó szolgáltatás gazdaságilag ésszerű volt, az a vállalkozás tevékenysége érdekében merült fel, azt a vállalkozás dokumentumokkal köteles (és képes) igazolni. Ebből következően – bár a törvény nem fogalmazza meg konkrét követelménynek – szükség van a  szerződésre,  a munka elvégzését követően kiállított teljesítési igazolásra.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
markomarko

Érdemes írásban kötni, mi most éppen belefutottunk egy vitás ügybe. A megbízó nem akarja kifizetni a munka ellenértékét, arra hivatkozva, hogy nincs szerződés. Más kérdés, hogy bizonyíthatóan elvégeztük a munkát, sajnos most pereskedhetünk, ha meg akarjuk kapni a pénzünket. Kétszázezer alatt van a díj, biztos azt gondolta, hogy ekkora összegért nem fogunk cirkuszolni.

Ruszin Zsolt

Természetesen a "felesleges költséget" az írásos szerződés semmiben sem fogja megalapozni. Az adóhatóság által formaiságra kihegyezett, a tartalmat megítélni képtelen revizorok gyakorlata tükröződik vissza a cikkből. Kár lenne ezt követni, vagy abban hinni, hogy a szerződés írásba foglalása segít, ha amúgy a költség a működéshez szükségtelen, vagy ésszerűtlen.

A megítélés tekintetében a hivatalnak fokozottabb a minősítési lehetősége, így az adózónak is fokozottabb a megállapítás kapcsán a jogorvoslati eljárások során a saját bizonyítási kötelezettsége. A papír helyett a bizonyítható tények azonban sokkal fontosabbak.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

9 személyes céges autó

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Követelés vásárlása és elengedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

De minimis támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink