hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Selmeczi: a Fidesz támogatja a családi adórendszer kiszélesítését

  • MTI

A Fidesz támogatja a családi adókedvezmény kiszélesítésének tervét - közölte Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy a kabinet szerdai ülésén tárgyal a demográfiai programról, amelynek részeként bővülhet az adókedvezményt igénybe vevők köre. Így azok a családok is érvényesíthetnék az adórendszer adta kedvezményeket, amelyek ezt eddig nem tudták százszázalékosan megtenni - magyarázta a szóvivő.

A családi adórendszert Európa egyik legalacsonyabb adókulcsával kombinálva vezette be a kormány, mégpedig azért, mert egyértelmű volt, hogy a 2010-ig működő, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok által megalkotott adórendszer megbukott. Utóbbi ugyanis nem támogatta sem a munkát, sem pedig a gyermeknevelést - mondta Selmeczi Gabriella.
   
A családi adórendszer rövid idő alatt kézzel fogható eredményeket hozott, hiszen például három gyermek esetén havi nettó 99 ezer forint a kedvezmény, így a háromgyermekesek nettó átlagkeresete 24 százalékkal nőtt - ismertette, megjegyezve, hogy az előzetes adatok alapján 2012-ben több mint 840 ezren tudtak élni az adókedvezménnyel, összesen mintegy 158 milliárd forint megtakarítást elérve ezzel.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

9 személyes céges autó

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

De minimis támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink