hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megszűnik az egykulcsos jövedelemadó Szlovákiában

  • MTI

Szlovákiában megszűnik az egykulcsos jövedelemadó januártól, a változtatást bevezető törvénymódosítást többnapos parázs vitát követően, kedden késő délután véglegesítette a pozsonyi törvényhozás.

A jogszabálymódosítás Szlovákiában a természetes személyek számára progresszív jövedelemadót vezet be, és 19 százalékról 23 százalékra emeli a jogi személyek jövedelemadójának mértékét 2013 január elsejétől.
   
Az új adótörvény értelmében a természetes személyek jövedelmeik után két különböző adókulcs alapján adóznak majd. Azok akiknek éves jövedelme meghaladja a havi 3310 eurónak megfelelő összeget, 25 százalékos jövedelemadót kell fizetniük, az ennél alacsonyabb jövedelemmel rendelkező természetes személyek azonban továbbra is az eddigi, 19 százalékos adókulcs szerint adóznak majd jövedelmeik után.
   
Az adótörvény egy új különadót is bevezet, ez a közjogi méltóságok egy részét érinti. Ennek alapján a parlamenti képviselők, a kormány tagjai, valamint az államfő 5 százalékos többletadót is fizetnek majd jövedelmeik után.
   
A kormánypárti módosító javaslatot 80 igen szavazattal, 60 nem ellenében, egy tartózkodás mellett hagyta jóvá a szlovák parlament. A jogszabályhoz - csaknem egy héten át tartó vita során - több mint egy tucat módosító javaslatot adtak be, ezek többségét elutasította a kormánypárti Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) parlamenti többsége.
   
Szlovákiában 2004-ben Mikulás Dzurinda második kormánya vezette be az egykulcsos, 19 százalékos jövedelemadót. Az  egykulcsos adó megszüntetésének szándékát már nem sokkal kabinetje megalakítása után jelezte Robert Fico a közkiadások konszolidációjának szükségességére hivatkozva.
   
A szlovák kormány már jövőre jelentős - a GDP több mint fél százalékát kitevő - többletbevételt remél az intézkedéstől. Az új adótörvény bírálói és a parlamenti ellenzék szerint azonban a módosítás csökkenti az ország versenyképességét, és így közvetve az adóbevételek csökkenéséhez illetve a munkanélküliség szintjének emelkedéséhez vezethet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Modulház áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bírósági ítélet és számlakiállítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink