További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A legfontosabb szja-változások 2012-ben

  • Surányi Imréné
6733

A személyi jövedelemadó (szja) mértéke változatlanul egységesen 16 százalék 2012-ben. Megszűnt az adójóváírás, ugyanakkor az összevont adóalap sávossá vált, az éves jövedelem 2 millió 424 ezer forintot (havi 202 ezer forint) meg nem haladó részét nem kell bruttósítani, míg a meghaladó jövedelemrészt továbbra is 1,27-szeres szorzóval kell az összevont adóalapba beszámítani. Mi változik még a?

Kihirdették a jövő évi adóváltozásokról az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvényt, amely egyebek között a személyi jövedelemadózás szabályait is módosította.

Így például az évi 2 millió 424 ezer forint alatti jövedelem minden forintja után az adó 16 százalék, a meghaladó rész után 20,32 százalék (1,27x0,16 százalék) lesz. A családi kedvezmény megmaradt, 1-2 eltartott esetén 62 500 Ft/hó/gyerek, 3 illetve több eltartott esetén 206 250 Ft/hó/gyerek, egyértelmű lesz, hogy az is igénybe veheti a családi kedvezményt, aki ugyan jogosult a családi pótlékra, de bármely ok miatt nem veszi azt igénybe.

hirdetés

A kifizető adókötelezettsége mellett adható juttatások

A reprezentáció és az üzleti ajándék a Szja törvény szerint  nem adómentes, a cégeknek, szervezeteknek minden egyes reprezentációra, üzleti ajándékra költött forint után összesen 51,4 százalék közterhet (1,19-szeres szorzóval 16 százalékos személyi jövedelemadót és 27 százalékos egészségügyi hozzájárulást) kell majd fizetnie, ugyanakkor a társasági adóalanyoknál az ilyen címen elszámolt ráfordítással jövőre nem kell megnövelni az adózás előtti eredményt. Ez a módosítás a naptári évtől eltérő üzleti éves adózókra a 2012-ben kezdődő üzleti évtől vonatkozik. Január 1-jétől megszűnt az üzleti ajándék az egyedi értékhatára.

A folytatáshoz előfizetés szükséges

Elolvashatja a teljes cikket, sőt, ha regisztrál próbaidőszakunkra, akkor 14 napig ingyen, kötelezettségek nélkül hozzáférhet összes előfizetéses szolgáltatásunkhoz. Itt tájékozódhat arról, milyen előnyökkel jár az Adózóna előfizetés, ingyenes próbaidőszak igényléséhez pedig válasszon alábbi csomagajánlataink közül!

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X