hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csak januárban kezdődnek a bértárgyalások

  • MTI

A nagy állami vállalatoknál is kivárják, hogy hivatalosan kihirdessék a jövő évi járulékokról, a minimálbérről, a szakmai bérminimumról és a bérkompenzációról szóló rendeletet, az érdemi bértárgyalások csak ezután, várhatóan januárban kezdődhetnek el - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.

A lap ismerteti: a Magyar Postánál működő szakszervezetek egyelőre nem fogalmaztak meg konkrét bérkövetelést, a legfontosabb szempont számukra jelenleg a munkahelyek biztonsága, az, hogy jövőre ne legyen létszámcsökkentés a vállalatnál.

A legutóbbi bértárgyaláson az ösztönzési rendszer jövő évi átalakítását vizsgálták, illetve megállapodtak abban, hogy étkezési utalvány formájában egyszeri juttatásban részesülnek a postai dolgozók, ennek értéke a napi óraelfoglaltság arányában tizenkétezertől huszonkétezer forintig terjed fejenként, amit az idén fizettek ki.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a bérkompenzáció feletti, az infláció mértékét elérő és némi reálkereset-növekedést is biztosító 4,2 plusz 1 százalékos béremelést követel. A MÁV menedzsmentje megvizsgálta az eddig ismert adó- és járulékváltozások és a minimálbér 78 ezer forintról 93 ezer forintra történő emelésének, valamint a 108 ezer forintra ugró garantált bérminimumnak a hatásait.

Mivel jelenleg 90 ezer forint a legalacsonyabb bér a MÁV-csoportnál, a vállalatnak át kell tekintenie a munkaköri kategóriákhoz tartozó bérsávokat. Jelenleg annyit tudni, hogy a bruttó 218 600 forint alatt kereső munkavállalókat kell kompenzálni - közel tizenötezer vasutast -, amibe az adókedvezmény nem számít bele. A kompenzáción kívül azonban a társaság nem tervez további bérintézkedést - írja a Magyar Nemzet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi adókedvezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Napidíjfizetés étkezési számla mellett

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink