hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az egykulcsos adó és a baby boom

  • adozona.hu

A baby boomot Matolcsy György az egykulcsos adó bevezetéséhez köti, és a nők foglalkoztatásáért felelős miniszteri biztos is egyetért vele, más kutató szerint viszont nincs a kettő között szoros összefüggés, és a születési adatok még mindig tragikusak. A miniszteri biztos még nem tudja, honnan lesz pénz a munkahelyi akciótervre.

Az 55 év feletti nők mellett a válság hatására a 20-24 év közötti nők kerültek veszélyeztetett helyzetbe a munkaerőpiacon – mondta Szalai Piroska miniszteri biztos a Nők a nemzetgazdaságban című sajtóbeszélgetésen kedden, számol be a hvg.hu. A miniszteri biztos elmondta, hogy a nők alacsony foglalkoztatottságának okai többek között a kevés, valamint rossz színvonalú bölcsődei ellátás, valamint a kevés táv- illetve részmunkaidős munkalehetőség. Kutatások szerint a 15-64 év közötti nőknek Magyarországon csupán 4,5 százaléka dolgozik részmunkaidőben, ezzel szemben az EU-ban 18,5 százaléknak van erre lehetősége.

Szalai Piroska szerint az OECD-adatokat elemezve kimutatható, hogy a részfoglalkoztatás és a gyermekvállalási kedv szorosan összefügg, vagyis minél több a részmunkaidőben foglalkoztatott nők száma, annál több gyermek születik. Újságírói felvetésre, miszerint a Matolcsy-féle baby boom szerepet játszhatott-e abban, hogy növekedetett a születések száma (Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint ez részben annak köszönhető, hogy bevezették az egykulcsos adót – a szerk.), Szalai Piroska igennel felelt. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese, Pongrácz Tiborné azonban azt mondta, neki Matolcsy nem a főnöke, így nem kell vele egyetértenie, majd hozzátette, még mindig tragikusak az adatok, és azok csak a 2010-es mélyponthoz képest javultak.

A teljes cikket itt olvashatja.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink