hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kormányszóvivő: "ebben a rendszerben sehol nincs új adóelem"

  • MTI

A kormány arról döntött a 2012-es országvédelmi költségvetés keretein belül, hogy tovább tisztítja és egyszerűsíti az adórendszert, éppen ezért a 16 százalékos adókulcs, amely eddig mind az adójóváírásokkal, mind a félszuperbruttóval terhelve volt, az eddig meglévő terheket kivezeti a rendszerből - mondta Gíró-Szász András kormányszóvivő pénteken.

Az adójóváírást teljes egészében, a félszuperbruttót pedig 202 ezer forint felett két lépcsőben, 2012. január elsején és 2013. január 1-jén vezetik ki - mondta a szóvivő a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott bejelentés részleteiről.
   
Így 2013. január elsejére egységesen és egyformán a 16 százalékos adókulcs lesz érvényes minden magyar munkavállaló számára. Mivel az adójóváírások kivezetése a 202 ezer forint alattiak számára nettó bércsökkenést jelent, ezért a 202 ezer forint felett keresők félszuperbruttójának kétlépcsős kivezetéséből - az első lépcsőben - az államnál maradt forrásokból kompenzálja az állam a 202 ezer forint alattiak nettó jövedelemveszteségét.
   
Ebben a rendszerben sehol nincs új adóelem, ez a rendszer a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó rendszerét tisztítja tovább, és ez teszi lehetővé, hogy 2013. január elsejétől, a félszuperbruttó második felének kivezetését követően, mindenki egységesen 16 százalékkal adózzon - magyarázta a szóvivő.
   
"Magyarul ezen rendszer alapján a 202 ezer forint alatti jövedelműek a kompenzációt is figyelembe véve semmiféle veszteséget nem tudnak elkönyvelni a nettó jövedelem szintjén, 202 ezer forint fölött pedig valamennyi plusz is jelentkezik majd a nettó jövedelmekben" - tette hozzá.

 

 


 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Rokkantsági járadék

Széles Imre

tb-szakértő

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink