hirdetés
További témák

100 ezer forintnál is többet veszíthet, ha az adóbevallásnál erről megfeledkezik!

  • adozona.hu

Május 22-én éjfélkor jár le az szja-bevallás határideje, ami a nyugdíjbiztosítási szerződéssel rendelkezőknek egyben 20 százalékos adójóváírást is jelent, amennyiben időben, adótartozás-mentesen és helyesen kitöltve nyújtják be a bevallásukat. Évről évre ezt minden negyedik nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfél felejti el megtenni, ami akár 130 ezer forintos kiesést is jelenthet számára – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

hirdetés
hirdetés

A nyugdíjbiztosítások után 2014-től járó adójóváírás már több mint 200 ezer ügyfelet érint az idei adóbevallásnál. Tavaly ez a szám az adóhatóság nyilvántartásai alapján még csak közel 149 ezer fő volt. A bevallás időszakára szóló befizetések 20 százalékát, maximum 130 ezer forintot a személyi jövedelemadó-bevallás keretében, bevalláskor kell igényelni. Az adóhatóság a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül átutalja az összeget a biztosítónál vezetett számlánkra, növelve ezáltal a nyugdíjcélú megtakarításokat.

Az adójóváírás igénylését a biztosító által megküldött igazolás alapján kell kitölteni, amely legkésőbb február közepén kellett, hogy megérkezzen az ügyfélhez. Aki esetleg nem rendelkezik ilyen igazolással, az a biztosítója ügyfélszolgálatán keresztül tudja pótolni.

A folyamatos felhívások ellenére mégis sokan elfelejtik jelezni az igényüket az adóbevallásban, pedig a jóváírás nem jár automatikusan. Évről évre a jogosultak 25 százaléka esik el emiatt a befizetésük után járó visszatérítéstől. A visszatérítések elmaradásának oka persze nem csak a figyelmetlenség lehet: ugyanis ha az érintett adóalany ezer forintnál nagyobb adó- vagy járuléktartozást halmozott fel, úgy az adóhatóság visszatarthatja a fizetést a fennmaradás rendezéséig. Az adójóváírás feltétele – a jogosultságon és az igény benyújtásán felül – az is, hogy az adózó éves adóbefizetése meghaladja az adójóváírás mértékét.

Abban az esetben, ha elfelejtettük feltüntetni az adójóváírási igényünket, akkor azt az elévülési időn belül (adóbevallás évét követő 5 évig) önrevízió keretein belül meg tudjuk tenni. Érdemes tehát utánanézi az elmúlt évek bevallásainak is.

2018-ban egy fontos változás lépett életbe az szja–törvényben. Így a munkáltató már nem készítheti el a munkavállalók adóelszámolását, hanem az adóbevallást a NAV tölti ki mindazoknak, akik ügyfélkapu regisztrációval rendelkeznek. Ezt ügyfélként nem kell külön kérelmezni, a NAV automatikusan elkészíti a tervezetet, így nekünk csak át kell néznünk, és jóvá kell hagynunk az adatokat.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő, garantáltan megkapja a HVG Extra Business és HVG Extra Pszichológia egy-egy számát, ezen kívül részt vehet a sorsoláson, amelyen wellnesshétvégét és Kern András zenés estjére nyerhet két jegyet! Az akció feltételei a 2018. április 26-tól 2018. május 31-ig megrendelt, és 2018. június 8-ig befizetett előfizetésekre vonatkoznak.
Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek nevét és regisztrációs számát a rendeléskor megadott adatokkal a befizetés után kiküldött számlán tüntetjük fel.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Magyarországi munka külföldi cégnek

Széles Imre

tb-szakértő

Kilépő papírok átadása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Rendes felmondás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

2018 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X