hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ezek az országok is automatikusan jelentenek a NAV-nak

  • adozona.hu

Listát tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azon nem uniós államokról, illetve területekről, amelyekkel az országok jelentéseinek egymás közötti automatikus megosztását előíró elismert megállapodást kötött Magyarország.

A listán összesen 32 ország-, illetve nem önálló ország neve szerepel.

Az adóhatóság közleményében arról is tájékoztatott, mi számít rendszerhibának. Az adó-és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény 4. paragrafus (8) bekezdésének 15. pontja alapján rendszerhiba az automatikus információcserének egy tagállamnak egy állammal vagy területtel kötött, hatályos, hatáskörrel rendelkező hatóságok közötti elismert megállapodása ellenére – a megállapodás rendelkezéseitől eltérő okból – történő felfüggesztése. Rendszerhiba továbbá, ha egy állam, illetve terület tartósan elmulasztja automatikusan továbbítani a rendelkezésére álló, az adott tagállamban csoporttaggal rendelkező multinacionális vállalatcsoportra vonatkozó országonkénti jelentést.

Jelenleg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tudomása szerint nem áll fenn rendszerhiba egy állammal vagy területtel sem.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Készletszámítás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Garanciális munka

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink