hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nem mindegy, hol kell dolgozni a munkaszerződés szerint

  • dr. Hajdu-Dudás Mária, munkajogász

A munkavégzés helye meghatározásnak nincs különösebb jelentősége, amíg a munkavállaló a megszokott rendben végzi a dolgát. Ez egészen addig igaz, amíg például nem változik meg a munkáltató székhelye, vagy míg nem merül fel igény a „megszokott” munkahelytől eltérő helyen történő foglalkoztatásra.

A munkavállaló munkahelyét nem kell kötelezően rögzíteni a munkaszerződésben. Ha a felek nem rendelkeznek külön róla, akkor munkahely az a hely, ahol a munkavállaló a munkáját szokás szerint végzi.

A munkáltató azonban bármikor dönthet úgy, hogy egy másik településre, például 30 kilométerrel távolságra helyezi át a székhelyét. A munkavállalónak viszont az már 50 kilométeres távolságban van a lakóhelyétől, mivel a cég korábbi székhelyétől is 20 kilométerre lakik, ellenkező irányba, mint ahová a munkáltató áttelepülne. A munkavállalónak az 50 kilométeres távolság már akadályt jelent, nem tud az új székhelyen munkát végezni. Hogyan tovább?

A munkaszerződésben rögzített állandó munkahely módosításához mindig a felek egybehangzó akaratnyilatkozatára van szükség. Így van ez akkor is, ha a munkaszerződésben az szerepel, hogy a munkavállaló a szokás szerinti helyen végzi a munkáját.

A „szokás szerinti” elnevezés arra utal, hogy a felek között kialakult egyfajta gyakorlat, mely alapján megállapítható a teljesítés helye. Ha a munkáltatónak megváltozik a székhelye, melyre figyelemmel meg kívánja változtatni a munkaszerződésben megjelölt vagy a szokásos munkavégzési helyet, ahhoz mindenképpen szükség van a munkavállaló hozzájárulására. Ez pedig szükségszerűen együtt jár a munkaszerződés módosításával. Ilyenkor a munkáltató felajánlja az új munkahelyen történő munkavégzés lehetőségét, a munkavállaló pedig eldönti, hogy ezt az ajánlatot elfogadja-e vagy sem.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből megtudhatja, mit kell tennie ilyenkor a munkáltatónak, mikor kerül szorult helyzetbe a munkavállaló, s milyen szabályok mentén lehet a munkavégzés helyét a munkaszerződésben rögzíteni!

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Modulház áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bírósági ítélet és számlakiállítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink