hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kit, mire kötelez a tanulmányi szerződés?

  • dr. Hajdu-Dudás Mária, munkajogász

Milyen kikötések szerepelhetnek a tanulmányi szerződésben? Mi minősül szerződésszegésnek, és mik a következményei? Összefoglaltuk, mire kötelesek a szerződő felek.

A tanulmányi szerződés mindkét fél számára előnyös: a munkáltató jobban képzett szakemberrel dolgozhat együtt, a munkavállaló pedig tudással gazdagodik és motiváltabb lesz, hiszen a szerződés erejénél fogva tisztában van azzal, hogy a munkáltató a jövőben is számít munkájára.

A tanulmányi szerződésben a munkáltató vállalja, hogy a tanulmányok alatt támogatást nyújt, a munkavállaló pedig arra kötelezi magát, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja és a képzettség megszerzése után a támogatás mértékével arányos időn – de legfeljebb öt éven – keresztül munkaviszonyát felmondással nem szünteti meg.

Lényeges, hogy a tanulmányi szerződés megkötése, módosítása és megszüntetése kizárólag írásban érvényes. Ennek hiányában ugyanis alkalmazni kell az Mt.-nek az érvénytelenség körében előírt jogkövetkezményeit.

A megállapodás természetszerűen határozott időre köthető meg.

Az oktatás iskolai rendszerű és nem iskolai rendszerű képzésben is megvalósulhat, tanulmányok folytathatók betanított képzésre és annak támogatására is, sőt gyakorlatszerzésre is megköthető (EBH 2001.568.).

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja, milyen támogatások adhatók a tanulmányi szerződés alapján, milyen következményei vannak a szerződésszegésnek!
A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyógyszerforgalmazási adókedvezmény bevallása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Közalkalmazott nyugdíj

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink