98%-os különadó: mit kellene tennie a jogalkotónak?
Milyen mozgástere van annak a közalkalmazottnak, aki méltánytalannak érzi, hogy 98 százalékos különadóval terhelték végkielégítését? A munkajogász összefoglalja.
Annak ellenére, hogy a 98 százalékos „büntető adó” megfizetéséről szóló törvény már két esetben is elbukott az Alkotmánybíróság előtti alkotmányossági vizsgálaton, módosított formában a mai napig hatályban van. (2011 májusában ugyanis megsemmisítette az Alkotmánybíróság az eredetileg 2010 augusztusában kihirdetett, majd a testület korábbi vétója után újraírt, a közszféra elbocsátott dolgozóit a „pofátlan végkielégítések” miatt sújtó 98 százalékos különadótörvény 2005. január 1-jéig visszamenőleges hatályú passzusait. Miután azonban az indokolásból kiderült, hogy az AB a 2010-es évre már nem tartaná megengedhetetlennek a visszamenőlegességet, a parlament az AB-döntés után azonnal megszavazta az esedékes bevallási határidő előtt kihirdetett, május 14-étől hatályos módosításokat.) A kormánypárti érvelés szerint kivezetése méltánytalan és időszerűtlen lenne. Nézzük meg, miről is szól ez a törvény.| Új Munka törvénykönyve a gyakorlatban - konferencia |
| Tudjon meg mindent az új Munka törvénykönyve gyakorlati alkalmazásáról, az átmeneti rendelkezésekről, a módosító rendelkezésekről és a hatályon kívül helyezésekről a HVG konferenciáján június 13-án! Adózóna előfizetőként 20 százalék kedvezménnyel (5980 forint engedmény) vehet részt. A HVG-Nexon konferenciájáról információk itt! |
A folytatáshoz előfizetés szükséges
Elolvashatja a teljes cikket, sőt, ha regisztrál próbaidőszakunkra, akkor 14 napig ingyen, kötelezettségek nélkül hozzáférhet összes előfizetéses szolgáltatásunkhoz. Itt tájékozódhat arról, milyen előnyökkel jár az Adózóna előfizetés, ingyenes próbaidőszak igényléséhez pedig válasszon alábbi csomagajánlataink közül!
Adózóna.hu
365 napos Adózóna előfizetés
12 990 Ft + áfa HVG Klubkártyával 10 392 Ft + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 10 392 Ft + áfa
Adózóna Max-csomag
365 napos Adózóna előfizetés
2013-as HVG ADÓ és TB különszám
16 490 Ft + áfa(22 170 Ft + áfa helyett*)
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » 2013-as HVG ADÓ különszám
- » 2013-as HVG TB különszám
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
Céginformáció Max-csomag
365 napos Adózóna előfizetés
2013-as HVG ADÓ és TB különszám
10 db céginfor-
máció-lekérdezés
19 490 Ft + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » 10 darab tetszőleges vállalkozás adatát tekintheti meg a Bisnode PartnerControl döntéstámogató céginformáció-szolgáltató rendszerében.
- » 2013-as HVG ADÓ különszám
- » 2013-as HVG TB különszám
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár



Hozzászólások (0)