hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Félmillióra bírságolták a gyermekes anyukát elutasító munkáltatót

  • adozona.hu

Nem alkalmazták a gyermekét élettársi kapcsolatban nevelő anyukát, aki diszkriminációja miatt az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult. A hatóság 500 ezer forintra bírságolta a munkáltatót. Az alábbiakban ismertetjük az ítélet indoklását és a munkáltató érveit.

A kisgyermekes anyuka a szegedi álláshirdetésre jelentkezett, majd személyesen interjúra hívták a céghez, ahol az interjú előtt kitöltött egy jelentkezési lapot. A jelentkezési lapon egyértelműen megjelölte, hogy van egy hat éves gyermeke, élettársi kapcsolatban él, szülei meghaltak, reggel 7 órától délután 15-16 óráig tudna munkát vállalni. Hivatkozott arra, hogy munkából nem szokott elkésni, és gyermeke nem beteges. Azért fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, mert álláspontja szerint a gyermeke miatt nem vették fel. A munkáltató ezzel szemben arra hivatkozott, hogy azért utasította el a jelentkezőt, mert a reggel 7 órai munkakezdést nem tudta vállalni. Mivel a cégnél szigorú munkarend van, ez olyan objektív, a munka jellegével és természetével szorosan összefüggő kritérium, amelyre hivatkozással jogszerűen tagadta meg az alkalmazást.

A hatóság az álláshirdetést feladó cég védekezését nem fogadta el, a következők miatt:

A pályázó munkára jelentkezésekor egyértelműen megjelölte, hogy reggel 7 órától tudja vállalni a munkakezdést. A hatóság felhívására a cég becsatolta a többi jelentkezési lapot is. Ezek kivétel nélkül tartalmaztak információt a jelentkezők családi állapotára, gyermekeik számára, a gyermek felügyeletének megoldhatóságára nézve, ebből a hatóság arra következtetett, hogy a jelentkezőknek kötelező volt ezen információk megadása, és nem önkéntes alapon működött. Ezt támasztotta alá az a körülmény is, hogy az álláshirdetést feladó cég részletes kimutatással rendelkezett arról, hogy a 100-130 munkavállalója közül kinek hány, és milyen életkorú gyermeke van.

A hatóság nem fogadta el a munkáltató azon védekezését sem, hogy a szóban forgó állásinterjú idején már a régi jelentkezők közül válogattak, mivel a cég a későbbiekben is munkaerőt keresett, ennek megfelelően túlórára is szüksége lehetett. A jelentkező ugyanakkor az eljárás során bizonyította, hogy a korábbi munkahelyén kora reggeli munkakezdéssel dolgozott, tehát itt is tudta volna vállalni a 7 órai munkakezdést. Erről egyébként írásban is nyilatkozott a jelentkezésekor. Gyermeke óvodai elhelyezése biztosított volt, az óvodába 17 óráig kellett odaérnie. A cég ezzel szemben az eljárás során arra hivatkozott, hogy a hirdetésre jelentkező munkavállalót azért nem alkalmazta, mert nem tudott túlmunkát vállalni, és nem a 7 órai munkakezdés volt számára problémás.

Az osztott bizonyítás szabályai értelmében a jogsérelmet szenvedett félnek kell valószínűsítenie, hogy őt hátrány érte valamely védett tulajdonságával összefüggésben. Ennek a kérelmező eleget tett. Már a munkára jelentkezéskor a cég tudomására hozta, hogy kiskorú gyermeke van, élettársi kapcsolatban él és nincsenek nagyszülők, akikkel a gyermek felügyelete bizonyos alkalmakkor megoldható lenne. A továbbiakban már a munkáltatót terhelte annak bizonyítása, hogy a jelentkező által valószínűsített körülmények nem álltak fenn, illetve az egyenlő bánásmód követelményét vele szemben megtartották, vagy nem voltak kötelesek megtartani. A cég által előadottakat a hatóság több ponton is egymásnak ellentmondónak találta, így kimentését arra hivatkozással, hogy a jelentkező az állásinterjún a 7 órai munkakezdést nem tudta vállalni, és emiatt nem vették fel, illetve későbbi hivatkozását arra, hogy a túlmunka nem vállalása miatt nem vették fel, nem tudta elfogadni.

Az érintett munkavállalóval összehasonlítható helyzetben lévő más munkavállalók a jelentkezési lapjukon valamennyien részletes információval szolgáltak családi állapotukról, gyermekeik életkoráról, számáról, felügyeletük biztosításáról, ezért alappal feltételezhető, hogy a cégnél lényeges, az alkalmazásnál jelentős - azonban nem jogszerű és nem okszerű - követelmény volt az, hogy a kisgyermekes anyák gyermekeik felügyeletét biztosítani tudják. A hatóság szerint ilyen információ megadása a munkavállalótól nem várható el, erre vonatkozó kérdést sem lehet feltenni az állásinterjún, és az alkalmazásnak sem jelentheti akadályát, ha a munkára jelentkező gyermeke betegsége, vagy egyéb kívülálló ok esetén nem tud nagyszülőt, vagy házastársat a gyermek felügyeletére biztosítani. A hatóság a fentiek alapján megállapította, hogy a cég azzal, hogy a jelentkezési lapokon a dolgozóktól információt várt gyermekeik számáról, életkoráról, felügyeletük biztosításáról, majd a válasz ismeretében a korábbi munkatapasztalata alapján egyébként a munkára megfelelő jelentkezőt nem alkalmazta, megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, diszkriminációt alkalmazott a jelentkezővel szemben. Fontos ugyanakkor, hogy nem jelenti az egyenlő bánásmód követelményének megsértését a munka jellege vagy természete alapján indokolt, az alkalmazásnál számba vehető minden lényeges és jogszerű feltételre alapított arányos megkülönböztetés.

Jelen esetben azonban a cég vezetője semmivel sem tudta bizonyítani, hogy a jelentkezőt azért nem alkalmazta, mert a 7 órai munkakezdést nem tudta vállalni. Az sem szolgált megfelelő kimentési okként, hogy több kisgyermekes munkavállalót is foglalkoztattak, tekintettel arra, hogy a Hatóság f! elhívására becsatolt ilyen dolgozók jelentkezési lapján egyértelműen fel volt tüntetve, hogy a gyermekek felügyelete betegségük esetén nagyszülő vagy más személy által megfelelően biztosított, ellenben panaszos jelentkezési lapján ez nem szerepelt.

A fentiek miatt a hatóság a céggel szemben a jogsértéssel arányban álló, ugyanakkor a jövőre nézve visszatartó erejű szankciókat, egyebek mellett szigorú bírságot alkalmazott, melynek összegét a gazdasági társaság vagyoni helyzetére, és mérleg- illetve eredmény-kimutatására tekintettel állapította meg. Az elutasítás mellett figyelembe vette azt is, hogy a jelentkezési lapon olyan információ közlésére hívták fel a jelentkezőket, amely nem állt összefüggésben az általuk betölteni kívánt munka jellegével vagy természetével. A határozatban kiemelték, hogy a bírság különösen súlyos szankció, mivel az azzal sújtott munkáltató a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételrendszerének eleget nem téve a központi költségvetésből és az elkülönített állami pénzalapokból nyújtott támogatások többségétől is elesik.

Ferencz Györgyi- Kneitner Lea

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számla utólagos módosítása

Nagy Norbert

adószakértő

Kamatjövedelem adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Ingatlannal rendelkező zrt., saját részvény visszavásárlása esetén illetékfizetés

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink