hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését szorgalmazzák

  • MTI

A Párbeszéd módosító javaslatot nyújtott be a jövő évi költségvetéshez a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése érdekében, amely megfelelő válasz lehet a koronavírus-járvány miatt bajba jutott emberek megsegítésére – mondta V. Naszályi Márta, a párt politikusa, az I. kerület polgármestere szerdán, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta, a járvány okozta válság megmutatta, nemcsak azok nem tudnak dolgozni, akik lusták, hanem azok sem, akiknek erre külső körülmények miatt nincs lehetőségük.
    
V. Naszályi Márta közölte, az I. kerületben bevezetett válságkezelő alapjövedelem révén 46 millió forinttal tudtak segíteni 395 olyan helyi lakosnak, aki a járvány következtében elvesztette munkáját, és jövedelme a szociális támogatásokkal sem érte el a havi 100 ezer forintot.
    
A városrész közvélemény-kutatásában a megkérdezettek 79 százaléka volt elégedett a válságkezelő alapjövedelemmel, és 82 százalékuk értett egyet azzal, hogy szükség van feltétel nélküli juttatásokra – mondta.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Rokkantsági járadék

Széles Imre

tb-szakértő

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink