hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így fizetnek járványidőben a magyarok

  • MTI

Csökkent a lakossági készpénzfelvétel a magyarországi pénzintézeteknél a járvány újabb, idei hullámában, sokkal inkább a digitális felületek használata emelkedett, miközben tavaly ilyenkor kiugró volt a készpénzfelvétel – ez derült ki a bankok adataiból, amit az MTI érdeklődésére közöltek.

Az OTP Bank adatai alapján nem látható rendkívüli emelkedés a készpénzfelvételek összértékében 2021 március első két hetében február utolsó két hetéhez képest; a készpénzfelvételi igény hagyományosan magasabb minden hónap első felében, mint azt követően. Éves összevetésben idén a 9. és a 10. héten is alacsonyabb volt a készpénzfelvételek összértéke, mint 2020. azonos időszakában – közölték.

Az Erste Bank a veszélyhelyzet tavaly tavaszi kihirdetésekor jelentkező hirtelen megnövekedett készpénzigényt leszámítva azt tapasztalta, hogy visszaszorult az ATM készpénzfelvételi tranzakciók száma és összértéke egyaránt. A járványidőszak egyik hozadéka, hogy egyre többen választják a készpénz helyett az elektronikus fizetési megoldásokat, melyet a bank minden eszközzel támogat. Az internetbanki és mobilalkalmazások – így a banknál az idén februárban elindult George elnevezésű szolgáltatás –, valamint  az egyéb digitális megoldások mindamellett, hogy a személyes találkozás elkerülésével az egészség védelmét is szolgálják, segítségükkel idő takarítható meg, és hosszútávon kényelmesebbé tehetik a mindennapos bankolást. Az azonnali fizetés elindulásával egyes kifizetések még gyorsabban, szinte azonnali időben, biztonságosan intézhetők- húzták alá.

A Takarékbank ATM-jeinél sem tapasztaltak szignifikáns növekedést a készpénzfelvételben. Korlátozást nem vezettek be a készpénzfelvételnél. A járványhelyzetben a bank folyamatosan vizsgálja ATM-jei forgalmát, és szükség esetén soron kívül intézkedik az automaták töltéséről. Erre tavaly tavasszal, az első hullám idején volt szükség – írták.

A CIB Bank tapasztalatai szerint sem a pénztári ki- és befizetés, sem az ATM-es készpénzfelvétel mértéke nem változott számottevően. Komoly, mintegy 50 százalékos növekedést mértek azonban az elmúlt időszakban az azonnali jóváírású ATM-es befizetések esetében.

A Budapest Bank szintén arról számolt be, hogy idén január 1-je és március 23-a közt a készpénzfelvétel mértéke nem nőtt 2020 azonos időszakához képest. A bank a koronavírus-járvány megjelenése óta nem korlátozta sem az egy tranzakcióval felvehető maximális összeget, sem az egy nap alatt felvehető maximális összeget.

A K&H Banknál sem érzékeltek változást a készpénzhasználatban. A bank 214 készpénzbefizetésre is alkalmas automatát üzemeltet és az ügyfélpontjaik 80 százaléka pénztármentes, ami 190 ügyfélpontot jelent. A K&H Bank digitalizációs törekvéseit jól mutatja ebben az irányban is, hogy a készpénzes ki- és befizetési tranzakciókat az ügyfelek egyre inkább az ATM-eken keresztül bonyolítják, melyeken havonta ötvenmilliárd forintnyi összeget fizetnek be – közölték.

Az MNB korábban azt közölte, hogy a készpénzkereslet  különösen a világjárvány hazai megjelenésének első hulláma alatt nőtt jelentősen, miközben a tranzakciós készpénzhasználat, azaz a készpénzes fizetések nagy mértékben csökkentek. Tavaly március 12-től, a járvány első hulláma alatt 8 munkanapon keresztül a jegybankból kiugró mértékű készpénzkiáramlást mértek. Ez elérte a 250 milliárd forintot, és a korábbi trendek alapján 5-7 hónap normál növekményének felelt meg. A pandémiás helyzet által keltett kezdeti intenzív időszakot jelentős korrekció követte, melynek során április és május folyamán szignifikánsan visszaesett a kereslet, majd a nyári hónapokban a készpénzforgalmat leíró mutatók többségükben elérték vagy megközelítették korábban jellemző értékeiket, végül az év utolsó harmadában a Covid-19 járvány újabb hulláma további visszaesést okozott a készpénz iránti keresletben, különösen decemberben.

Az elmúlt évben a forgalomban lévő készpénzállomány 9,7 százalékkal nőtt, értéke 2020 végére már a 7200 milliárd forintot is meghaladta. A 2021-es év elején a készpénz iránti kereslet továbbra is élénk maradt, így az MNB várakozása szerint a készpénzállomány bővülése 2021-ben is tovább folytatódik, bár a növekedés üteme mérséklődik.

Ugyanakkor a készpénzes fizetések darabszáma jelentősen csökkent 2020 folyamán, tavaly 18 százalékkal kevesebb tranzakciót rögzítettek az online pénztárgépeken, mint 2019-ben.  Ezzel szemben a kártyás fizetések darabszáma csak 3 százalékkal esett vissza, értéke pedig 11 százalékkal nőtt 2019-hez képest.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Készletszámítás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Garanciális munka

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink