hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új szabályok cigire, dohányra

  • adozona.hu

Szombaton hatályba lép a dohánytermékek csomagolását szabályozó új kormányrendelet, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra, de a már piacon lévő márkák és típusok átmeneti mentességet kapnak – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

A kedden megjelent kormányrendelet megfelel az Európai Unió 2014-ben elfogadott irányelvének, amelynek értelmében a cigaretták és fogyasztási dohányok csomagolása kötelezően megváltozik: 2017. május 20-ától már csak olyan dohánytermékek lehetnek kiskereskedelmi forgalomban, amelyek csomagolásának elő- és hátoldali felületét 65 százalékban képpel kombinált szöveges figyelmeztetések fedik. Emellett a szabályozás szerint az oldalsó felületeken is általános figyelmeztetések láthatóak majd, és kötelező feltüntetni a leszokásban segítséget nyújtó portál elérhetőségeit is.

Ezen felül a magyar szabályozás bevezeti a dohányáruk egységes csomagolását is. Ennek értelmében augusztus 20-ától új márkájú vagy típusú cigarettát, illetve fogyasztási dohányt már csak olyan csomagolásban lehet piacra dobni, amelyen jelzés, illetve védjegy sincs.

A már piacon lévő márkákat és típusokat 2016. december 31-éig lehet gyártani, importálni, bejegyzett kereskedő által fogadni és 2017. május 20-áig lehet forgalomba hozni. A fokozatos átállást biztosítja a rendelet, de legkésőbb 2019. május 20-ától már csak olyan dohánytermékek lehetnek a trafikok polcain, amelyek megfelelnek az augusztus 20-án hatályba lépő szabálynak és egységes csomagolásban vannak.

A kormányrendelet megszabta azt is, hogy mentol ízesítésű cigaretta és mentol ízesítésű cigarettadohány 2020. május 20-áig forgalmazható, akkor, ha a mentolos ízesítést a gyártási vagy csomagolási folyamat során adják hozzá a dohánytermékhez, és az ízesítés hozzáadása részben sem függhet a fogyasztótól, így különösen nem lehet kapszulát alkalmazni a mentolos ízesítés hozzáadásához.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Modulház áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bírósági ítélet és számlakiállítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink