hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Cigarettacsempészet: a szálak újabb gyanúsítottakhoz vezettek

  • adozona.hu

Tavaly került a NAV pénzügyi nyomozóinak látókörébe egy csempészcigarettával üzletelő bűnelkövetői kör, amelynek három tagját már 2014-ben tetten érték. A nyomozás jelenlegi eredménye további hat gyanúsított, akik közül ketten rács mögé kerültek.

A pénzügyi nyomozók az elmúlt év során kétszer is keresztbe húzták az elkövetők számítását, és megközelítőleg százmillió forint értékben foglaltak le adózatlan cigarettát Nyíregyháza belterületén; először egy lakóház garázsából, majd egy áruszállító rakteréből.

Már ekkor feltételezhető volt, hogy összefonódott elkövetői körről van szó, mivel a cigaretta lerakatnak használt garázsnál tartózkodó hölgy a lefoglalások mindkét helyszínén feltűnt. Sőt, a cigarettát szállító jármű megállításakor őt is igazoltatták. Autójában 113 millió forintot, 2000 eurót és sok mobiltelefont találtak a pénzügyi nyomozók.

Az ügyben ekkor három gyanúsítottat kihallgattak. Ők egybehangzóan tagadták, hogy bármit tudtak volna az áruról.

A szálak azóta egy stabil tagokból álló, konspiráltan működő, adózatlan cigaretta kereskedelmével foglalkozó bűnbanda leleplezéséhez vezettek. Óvatosságukat bizonyítja, hogy a cigaretta szállítására használt járművek többször is gazdát cseréltek. Mindig más, de az érdekkörükben álló gazdasági társaságoktól vették őket kölcsön.

A pénzügyi nyomozók jövedéki termékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt összesen kilenc gyanúsítottat kihallgattak. Két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfi előzetes letartóztatásban van. Az elkövetők kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink