hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

BKIK: szinte az összes budapesti kerületi önkormányzat növeli a helyi adókból származó bevételeit 2023-ban

  • MTI

Változó mértékben, de szinte az összes budapesti kerületi önkormányzat növeli a helyi adókból származó bevételeit 2023-ban, ugyanakkor egyre több helyen képeznek alapot a helyi vállalkozások támogatására – közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) pénteken az MTI-vel.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara honlapján összegyűjtötte a kerületek vállalkozásbarát intézkedéseit.

A közlemény szerint a budapesti kerületi önkormányzatoknak változó gazdasági környezettel és krízishelyzetek sorával kellett szembenézniük az elmúlt években, a kieső bevételeiket többek között az építmény- és telekadó emelésével próbálják pótolni.

Budapesten mindössze öt kerületben nem emelték az építményadót 2023-tól, a telekadót tíz kerületi önkormányzat hagyta változatlanul. A kerületi adók ugyanakkor 2023-at megelőzően sem voltak egységesek, így az emelés mértékében mutatkozó különbségek - 0-26 százalékos növelés - önmagukban még nem mutatják meg a helyi vállalkozói környezet komplexitását – hívta fel a figyelmet a kamara.

Kifejtették, nagy különbségek mutatkoznak abban az egyes kerületek között, hogy mely ingatlanokat vonják be az adózás alá. A legtöbb kerületben az ingatlan mérete alapján változik a kivetett adó egy négyzetméterre eső fajlagos összege. Ez a különbségtétel a jellemzően kisebb ingatlant birtokló kkv-knak kedvez, míg a nagyobb méretű építményt igénylő iparágak számára nagyobb terhet jelent.

Rámutattak arra is, hogy néhány kerület az ingatlan funkciója szerint tesz különbséget az adó mértékében, és van, ahol mixelik a négyzetméter-alapú és a funkcióbeli megközelítést. Az építményadó növelése várhatóan hatással lesz a nem lakáscélú ingatlanok forgalmára, a kerületek egyedi kedvezményekkel és mentességrendszerekkel árnyalhatják a képet.

Hangsúlyozták, az önkormányzatok változatos eszközökkel igyekeznek a kerületüket vonzóvá tenni a vállalkozások számára. Így többek között a VIII. kerület 50 millió forintos, a X. kerület 30 millió forintos tartalékot képzett a 2023-as költségvetésében a kerületi kkv-k támogatására, de más kerületek is igyekeznek vállalkozásbarát intézkedésekkel vonzani a helyi cégeket, iparosokat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink