hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

EUB-határozat: túl sok adatot gyűjtenek be a légi utasoktól, a legszükségesebbekre kell szűkíteni ezeket

  • MTI

Az Európai Unió bíróságának keddi határozata szerint az alapvető jogok tiszteletben tartása érdekében a legszükségesebb mértékre kell korlátozni a légi utasok adatainak rögzítését, amelynek a célja egyébként a bűnmegelőzés.

Az utasnyilvántartási adatállományról szóló (PNR) irányelvet 2016-ban fogadták el az EU-ban. A szabályozás lehetővé teszi a rendfenntartó és az igazságszolgáltatási hatóságok számára, hogy hozzáférjenek az unióba érkező és onnan induló légi járatok utasainak adataihoz a bűnmegelőzés és a biztonság fenntartása érdekében.

2017-ben egy belgiumi emberi jogi szervezet keresetet nyújtott be az irányelvvel szemben egy belga bíróságon arra hivatkozva, hogy a szabályozás sérti a magánélet tiszteletben tartásához és a személyes adatok védelméhez fűződő jogot. A szervezet kifogásolta továbbá a PNR-adatok széles körű jellegét, valamint ezen adatok gyűjtésének, továbbításának és kezelésének általános módszerét. Álláspontjuk szerint a szabályozás emellett a személyek szabad mozgáshoz való jogát is sérti, mivel közvetetten visszaállítja a határellenőrzést azáltal, hogy a PNR-rendszert az EU-n belüli légi járatokra, illetve más közlekedési eszközökre is kiterjeszti.

Az uniós bíróság kedden kimondta, hogy a PNR-irányelv alkalmazását a terrorista bűncselekmények elleni küzdelemre kell korlátozni. „Terrorfenyegetettség hiányában az irányelv alkalmazása nem terjedhet ki az EU-n belüli járatok összességére. Alkalmazását olyan EU-n belüli légi járatokra, illetve repülőterekre kell korlátozni, amelyekkel kapcsolatban az érintett tagállam is szükségesnek ítéli.” – hangsúlyozta határozatában a luxemburgi székhelyű testület.

A bíróság azt is kimondta, hogy a PNR-adatokat gyűjtő egység nem használhat mesterséges intelligencián alapuló technológiákat az öntanuló rendszerek keretében, amelyek képesek emberi beavatkozás és ellenőrzés nélkül módosítani az értékelési folyamatot.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszemélyes kft. létszáma

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Kis- és középvállalkozások kedvezménye

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink