527 találat a(z) pályázat cimkére

100 milliárd eurós uniós szolidaritási alap a munkahelyek megőrzésére Cikk

Az Európai Unió 100 milliárd eurót biztosít a munkahelyek és vállalkozások fenntartása érdekében, a támogatást a tagállamok kedvező feltételekkel nyújtott kölcsönök formájában vehetik igénybe.

Fejlesztési támogatás Kérdés

Kérjük szíves tájékoztatásukat az alábbi esettel kapcsolatban! Társaságunk több nyertes pályázattal is rendelkezik VP programon belül. A 2019. évben pénzügyileg teljesített támogatások helyes számviteli elszámolása kapcsán merültek fel bennünk kérdések. A 2014-2020. programozási időszakban az EMVA társfinanszírozásában megvalósuló beruházásokhoz kapott fejlesztési támogatásokat a korábbi tőketartalékos gyakorlattal szemben az egyéb bevételek között kell(ett) elszámolni A Magyar Közlöny 2019. évi 198. számában megjelent 55/2019. (XII. 10.) AM rendelet. Ezen rendelet 1. § (1) szerint az EMVA 2014-2020. programozási időszakban igénybe vett beruházási célú támogatás összegét kettős könyvvezetés esetén tőketartalékba kell helyezni. A 2. § rendelkezik a hatálybalépést megelőzően keletkezett támogatási jogviszonyokról, értelmezésünk szerint aki eddig egyéb bevételként könyvelte, az maradhat annál a hatálybalépés előtt keletkezett támogatási jogviszonyok tekintetében. Mit jelent a keletkezett támogatási jogviszony alábbi esetekben: VP-3-4.2.1-15 2017.09.14. támogatói okirat; 2019-ben kifizetési kérelem jóváhagyását követően támogatás pénzügyi folyósítása történt, de a projekt még nincs lezárva VP-3-4.2.1-4.2.2-18 2019.09.20. támogatói okirat; 2019-ben nem történt elszámolás, kifizetés, a projekt megvalósítása folyamatban van VP2-4.1.4-16 kódszám 2019.11.11. TO; 2019-ben nem történt elszámolás, kifizetés, a projekt megvalósítása folyamatban van Köszönjük!

Hamarosan megnyílnak a magyar borok értékesítését segítő pályázatok Cikk

A következő három évben összesen mintegy 4,8 milliárd forint támogatást biztosít az agrártárca uniós források felhasználásával a magyar borok népszerűsítésére. Az erről szóló rendeletek szerint az Európai Unió területén megvalósuló borpromóció támogatására 2020. március 12-étől április 30-áig, míg az Európai Unión kívül megvalósuló értékesítést ösztönző tevékenységekre 2020. április 1-jétől május 15-éig lehet benyújtani a pályázatokat – írja az Agrárminisztérium (AM) Sajtóirodája a kormany.hu-n.

Április 6-áig lehet pályázni az E.ON fenntarthatósági pályázatára Cikk

Április 6-áig lehet pályázni fenntartható, energiatudatos és zöld kezdeményezésekkel a nemzetközi E.ON Energy Globe verseny magyarországi fordulóján.

Zöld gazdaságfejlesztési pályázatok indulnak Cikk

Négymilliárd forint értékben jelennek meg hamarosan zöld gazdaságfejlesztési pályázatok – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára ma Székesfehérváron. A pályázattal a megújuló energia és az energiahatékonyság területén kapacitásfejlesztő vállalkozásokat kívánja segíteni az állam.

Hulladékmentesítési pályázat egyetemistáknak Cikk

Hulladékmentesítési pályázatot írt ki a kormány egyetemistáknak – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára Budapesten.

Közhasznú egyesület ingatlan értékesítése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Adott egy közhasznú egyesület, amely 2019-ben 140 millió forint árbevételt produkált, támogatásokból, adományokból és pályázatokból + 1 millió forintot ingatlan bérbeadásból, összesen: 151 M forint. Eladott egy ingatlant (tárgyi eszköz) 26 milli forintért. Így összesen 167 millió forint árbevétele volt. Hogyan számoljuk ki a társasági adót? Az árbevétel miatt van 15 százalék mentesség, az 25 millió forint. Az eladott ingatlan értéke 26 millió – 25 millió = 1 millió lesz az adóalap? 9 százalék tao-val? Köszönöm!

Egyéni vállalkozás és pályázat Kérdés

A kérdésem az lenne, hogy ha valaki már elindította az egyéni vállalkozását 2020. január 4-én, de most szeretne indulni egy pályázaton, aminek feltétele, hogy ne legyen vállalkozó az illető az elmúlt egy évben, akkor van-e arra lehetőség, hogy a jelenlegi vállalkozását visszamondja, hogy tudjon pályázni, és megfeleljen az egyéves kritériumnak? A másik lehetőség, hogy a jelenlegi vállalkozása mellett vállal egy 4 órás állást, egyéni vállalkozóként alanyi adómentességet választ, és mint az adószámos magánszemély, a bevétel-költség alapján fizet 15 százalék adót, a 7710 forint tb-járulékot pedig külön minden hónapban maga fizeti be? Válaszukat előre is köszönöm.

Egyesületi díj számlázási határideje Kérdés

Tisztelt Adószakértő! Az alábbi kérdésben szeretném véleményét kérni. Példa: egy egyesületi tag befizeti a minősítési díjat (szállásadás kapcsán) ami vagy 30 000 vagy 45 000 forint. A minősítési eljárás a legutóbbi időben (2017-től) nagyon-nagyon lassan zárul le. Tehát ha valaki befizeti például 2017. február 5-én a díjat, a minősítés 2019. október-novemberében zárul, számlát eddig nem kap a szállásadó. Itt nem érvényes a befizetéstől számított 15 nap? Ez főleg a pályázati forrásból építkezőknek okoz komoly gondot: egyrészt nekik igazolni kell, hogy a védjegy feltételei szerint építtették meg a szálláshelyet, másrészt pedig a minősítési díjat el szeretnék számolni, s a számlát több hónap alatt sem kapják meg. További példa: az egyesület például 2019. április 26-án átutalja a tagdíjat. Többszöri sürgetésre megérkezik a számla szeptember 13-án (elektronikusan) számla kelte 2019. szeptember 13. fizetési határidő: 2019.szeptember 13. Ez így rendben van? Józan paraszti ésszel talán az lett volna a helyes, hogy a számlában szereplő összeg átutalásra került 2019.április 26-án, pénzügyi teljesítést nem igényel, vagy olyan szöveg, melyet a törvény előír. Helyes, ha hosszú-hosszú hónapokig húzódik az eljárás, s befejezéskor adnak számlát? Ilyen esetben mikori dátum, vagy milyen szöveg szerepeljen a számlán?

Egyéni vállakozó átalakul kft.-vé Kérdés

Kérdésem a következő: egyéni vállalkozó jogutódja lesz-e az átalakulás után a kft.? Pályázatnál hitelkérelemnél csak a kft. időszakát nézik, vagy az egyéni vállalkozást is?

GOP pályázat – el nem ismert költség Kérdés

Tisztelt Adózóna! A kérdező társaság GOP pályázat keretein belül támogatást kapott kísérleti fejlesztésekre, 70%-os támogatási aránnyal. A beruházás már évek óta lezárult. Jelenleg a költségekre kapott összegek 48, passzív időbeli elhatárolások számlaosztályban vannak, mely bevételként történő elszámolása az értékcsökkenéssel arányosan történik. Az eszközök nettó értékének 70%-a szerepel az elhatárolások között. Ellenőrzés során megállapításra került, hogy bizonyos összegeket a GOP nem ismer el pályázati célú költségnek. Kérdésünk, hogy történik ennek elszámolása. Ezt fel kell oldanunk, vagy előzetesen a nettó értéket szükséges módosítani, és figyelemmel az arányszámra kell korrigálni a feloldást? Köszönjük!

Másfél milliárd forint mikro-, kis- és középvállalkozások pályázataira Cikk

Megjelent "A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén" című kiemelt pályázati felhívás 1,5 milliárd forint keretösszeggel, amelynek célja egyrészt a magyar tulajdonú vállalkozásoknál a generációváltásra való felkészítés, másrészt a segítségnyújtás a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára – közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-vel.

Pályázati felhívás a foglalkoztatásbővítés ösztönzésére Cikk

Megjelent a Foglalkoztatásbővítés ösztönzése című pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – közölte Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár. A támogatási kérelmeket 2020. január 27-étől lehet majd benyújtani.

Önkormányzati út felújításához hozzájárulás Kérdés

Tisztelt Szakértő! A helyi önkormányzat pályázatból felújítja (aszfaltozás) az egyik külterületi mezőgazdasági utat. Az önrészhez azon vállalkozók, akiknek arra van a telepe hozzájárulnának az önkormányzat kérésére. Önkormányzati beruházásról lévén szó, az útfelújításról kiállított számlát az önkormányzat rendezi a kivitelező felé. Mi lenne a helyes megoldás a cégünkre eső rész megfizetésére? Hozzájárulás fizetése megállapodás alapján, vagy számlázza ki az önkormányzat a mi részünket hozzájárulás címén? Kérdésem: amennyiben cégünk is hozzájárul az út felújításának költségeihez, azt ráfordításként elszámolhatja -e? A társaságiadó-alapot növeli-e az a hozzájárulás? Áfafizetési kötelezettség származik-e cégünknél? Köszönettel!

Elindult a Digitális jólét tőkeprogram, pályázhatnak a kkv-k, startupok Cikk

Mától regisztrálhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) a 7,5 milliárd forint keretösszegű Digitális jólét tőkeprogramra, az igényelt összeg 10 és 500 millió forint között lehet – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára ma sajtótájékoztatón.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyógyszerforgalmazási adókedvezmény bevallása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Közalkalmazott nyugdíj

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink