456 találat a(z) kkv cimkére
Koronavírus-járvány: nemzetközi felmérés szerint kevés magyar kkv kapott támogatást Cikk
Új kihívásokat támasztottak a kis- és középvállalkozásokkal szemben a COVID-19 világjárvány kialakulása, annak egészségügyi és a szociális távolságtartásra vonatkozó szabályai, valamint az ebből következő gazdasági válság. A Facebook, a Világbank és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közös együttműködés keretében, a közösségi oldal felhasználói körében készítette el a Future of Business Survey-t, melyben több mint 50 ország mintegy 30 ezer kkv-vezetője nyilatkozott a koronavírus kis- és középvállalkozásokra gyakorolt hatásairól.
Így változott a foglalkoztatottak munkahelyi helyzete Cikk
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2020. június elején egy, a multinacionális cégekre nem kiterjedő, 835 vállalkozást magába foglaló reprezentatív kutatást végzett.
Százmilliárd forintra emelték a kkv-támogatás keretösszegét Cikk
Százmilliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások: a több mint kétszeres túljelentkezés miatt a duplájára, 100 milliárd forintra emelték az eredetileg országosan meghirdetett 50 milliárd forintos keretösszeget a vállalkozások technológiai megújítását segítő két program pályázatán – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) pályázat első támogatói szerződéseinek átadásán.
ÁSZ: több hitel a kkv-knak, fehérebb gazdaság Cikk
A kisvállalkozások (kkv-k) hitelezésének növekedése elősegíti a gazdaság kifehérítését – erre a következtetésre jutott az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzése. A ma nyilvánosságra hozott jelentésben az ÁSZ elemzői azt vizsgálták, hogy a kisvállalkozások hitelfelvétele miként járulhatott hozzá a gazdaság kifehérítéséhez, valamint a kisvállalkozások szürkegazdaságban végzett tevékenysége mennyiben lehet akadálya a hitelfelvétel dinamikus bővülésének.
Kamatmentes hitelt kaphatnak a kkv-k, kivéve a közép-magyarországi régió vállalkozásait Cikk
Június 9-étől újabb gazdaságvédelmi intézkedés lép életbe: a magyar kisvállalkozások nulla százalékos kamat mellett igényelhetnek hitelt az MFB Pontokon – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
Elérhető a high-tech és zöld pályázat Cikk
Péntektől érhető el a magyar high-tech és zöld szuperkonstrukció, amely keretében a hazai vállalkozások azonos tartalmú, 70 százalékos támogatásintenzitású felhívásra pályázhatnak, függetlenül attól, hogy az ország melyik pontján működnek. Ezúttal tehát nemcsak a vidéki, hanem a budapesti és Pest megyei vállalkozások is fejlesztési forráshoz juthatnak hatékonyságnövelő fejlesztéseik megvalósításához – mondta el György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Támogatásból finanszírozott eszközbeszerzés kkv-kedvezménye Kérdés
Munkahelyek megóvása, egészségügy, kkv-k likviditása, rendkívüli jogalkotási rend – uniós ajánlások Magyarorszgának Cikk
A munkahelyek részmunkaidős megoldások növelésével történő megóvására, a munkanélküli segélyre való jogosultság meghosszabbítására, a beruházások zöld és digitális átállásra való fókuszálására, az agresszív adótervezés elleni hatásosabb védelemre, a közbeszerzések terén a verseny javítására és a veszélyhelyzeti intézkedésekkel összefüggő aggodalmak orvoslására ösztökéli idei országspecifikus ajánlásaiban a magyar kormányt az Európai Bizottság, amely a folyamatban lévő európai szemesztert a COVID19–járvány gazdasági és szociális hatásainak szenteli.
Kkv-kedvezmény pénzügyi lízinggel beszerzett eszközre Kérdés
Magántőkealap tulajdonában lévő kft. kkv-nak minősül-e? Kérdés
Munkahelymegtartási és -megőrzési pályázat kkv-knek Cikk
A gazdaságvédelmi akcióterv keretében új pályázati felhívás jelent meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) támogatására 50 milliárd forintos keretösszeggel – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Rövidül az áfavisszatérítés határideje Cikk
A munkavállalók jelentős átcsoportosításával teljesíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gazdaságvédelmi akcióterv szerinti rövidebb áfakiutalási határidőket a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) – írta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtöki közleményében.
Elérhető a kkv-k számára a növekedési hitelprogram hajrá Cikk
A mikro-, kis- és középvállalkozások számára elérhető hétfőtől a növekedési hitelprogram hajrá (nhp hajrá) konstrukció – közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Új pályázati lehetőség a Szupergyors Internet Program 2.0 keretében Cikk
A 100 megabit feletti szupergyors internet kapcsolat kiépítésére az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozások pályázhatnak május 6. és június 11. között, a beruházásokhoz igényelhető támogatás mértéke járásonként 5 millió forinttól 1,5 milliárd forintig terjed – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Mentőöv a kkv-knak az EU-tól: egymilliárd eurót kapnak Cikk
Az Európai Bizottság 1 milliárd eurót szabadított fel az Európai Stratégiai Beruházási Alapból (ESBA), amely kezességvállalásként szolgál majd az Európai Beruházási Bank Csoport részét képező Európai Beruházási Alap (EBA) számára – írja a portfolio.hu.