573 találat a(z) kedvezmény cimkére
Áfa+tao kedvezmény lakásszövetkezetnél Kérdés
Tisztelt Szakértő! A következőkben szeretném kérni szakértelmüket. Adva van egy lakásszövetkezet. Jelenleg nem tartozik az áfakörbe. 3 közös üzlethelyiség bérbeadásából jelentős bevétele származik. 2018-ban több milliós felújításokra szeretné költeni a felújításra elkülönített pénzét. Valamint pályázati úton is elnyert összeget. Ezzel a két összeggel tudunk végre több évtizede elhanyagolt épületet rendbe hozni. Az épület építészeti örökségvédelem alatt áll. Mivel a felújítási számlák jelentős összegű áfát tartalmaznak, ezért szeretne bejelentkezni az áfakörbe. Amit jól tudom, hogy év közben is megtehet? Ha ezt megtesszük, akkor az arányosítás szerint fogunk adózni? (A bérleti díjra felszámítom az áfát, a felújítási számlákból az arányos részt veszem figyelembe, ami nekünk igen jelentős kb. 40 százalékot jelent.) Valamint alkalmazhatom-e a Tao tv. 7. §-ának ide vonatkozó csökkentő tételeit is?
Kisvállalkozói kedvezmény Kérdés
Egyéni vállalkozó a 2015. évre érvényesített kisvállalkozói kedvezményt egy gépjárműre. A jármű a 2017. évben totálkáros lett, roncsértéken értékesítésre került. A 2017. évben vásárolt egy új járművet a másik helyett. A vállalkozói kedvezményt miképpen kell számolni? A régit vissza kell-e fizetni, vagy van más lehetőség is, mivel lett helyette egy másik?
Társaságiadó-kedvezmény Kérdés
Tisztelt Szakértő! Közúti teherszállítást végző társaság 2017. évben új tehergépjárműveket szerzett be zárt végű és nyílt végű pénzügyi lízing keretében. Kérdésem, hogy társasági adója megállapításánál figyelembe veheti-e az alábbi kedvezményeket a közösségi rendeleteket is figyelembe véve: 1. Csökkentheti-e a társasági adó alapját a Tao. tv. 7. § (1) zs) pontja szerinti beruházási kedvezménnyel, ha a beszerzett járművekkel nemzetközi szállítási tevékenységet is végez, a társaságnak kizárólag magánszemély tagjai vannak és kisvállalkozásnak minősül? 2. A Tao. tv. 22/A § alapján érvényesíthető-e kis- és középvállalkozások adókedvezménye a pénzügyi lízingek kamata után? Köszönöm válaszukat. Tisztelettel:
Banki ajánlóprogram kedvezményények könyvelése Kérdés
Tisztelt Szakértő! A pénzintézetek ügyfélkörük növelése érdekében jóváír az ajánló cégnek x forintot, ha az általa ajánlott cég számlát nyit nála, és teljesíti a feltételeket (x db jóváírás/x db terhelés). Hogyan kell lekönyvelni az ajánló cégnél az ajánlási jóváírást: pénzügyi bevételként, egyéb bevételként, vagy bankköltség jóváírásként? Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Szekeres Zsolt
Gyermek utáni kedvezmények átruházása Kérdés
Tisztelt Szakértő! Munkavállalónk azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy szeretné az otthon a gyerekével lévő lánya helyett igénybe venni a különböző ellátásokat, úgy mint családi adókedvezmény, gyerek utáni pótszabadság, gyermek ápolási táppénz. A munkavállalónk nem gyámja az unokájának. Van-e lehetőség a fent leírtakra? Köszönöm a segítséget, Révész-Dunszt Petra
Agyő, hatósági díjak, illetékek: 14 milliárd forint marad évente a zsebekben Cikk
A legújabb módosításokat is beleszámítva 2016 eleje óta összesen 45 díj és illeték szűnt meg, a változtatások évente összesen 14 milliárd forintot hagynak a vállalkozásoknál és a magánszemélyeknél – mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Magyar Időknek adott interjúban.
Gyes utáni munkavállalás Kérdés
Tisztelt Szakértő! Ha egy munkavállaló a gyes folyósításának megszűnte után áll munkába, miután a gyermeke betöltötte a 3. életévét, érvényesíthető-e valamilyen kedvezmény a szociális hozzájárulásból? A gyermek 5 éves koráig akkor is érvényesíthető szochokedvezmény, ha két gyermek van, vagy csak akkor, ha 3 kiskorú gyermeket nevel az anya? Köszönöm válaszát.
Kedvezmények a kivában Cikk
A kisvállalati adót (kivát) választó adóalanyok kedvező – 2018. január 1-jétől 13 százalékos – adókulcs mellett foglalkoztathatnak magánszemélyeket úgy, hogy mentesülnek a 19,5 százalékos mértékű szociális hozzájárulási adó és a 1,5 százalékos mértékű szakképzési hozzájárulás megfizetése alól. Az alacsonyabb adókulcs mellett azonban a kiva átveszi a szociális hozzájárulási adóban található kedvezményszabályok nagy részét is.
Előbb jut a pénzéhez! Fontos határidőre figyelmeztet a minisztérium Cikk
Érdemes már januárban nyilatkozni az igénybe vehető adókedvezményekről. Az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével és leadásával már a januári fizetés is a kedvezmények összegével növelten érkezik. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján 70 ezer főre tehető azoknak a száma, akik az év elején késve adják le a szükséges nyilatkozatot a családi kedvezmény igénybevételéhez.
Őstermelői költségek és kedvezmények az adóelőlegnél Cikk
2018. január 12-éig kell teljesíteniük az őstermelői tevékenységet folytató magánszemélyeknek a 2017. negyedik negyedévi adóelőleg-fizetési kötelezettségüket.
Szja-jóváírás Kérdés
Tisztelt Szakértő! Szolgálati járadékos vagyok. Egyszemélyes kft.-mben ügyvezetőként, munkaviszonyban dolgozom és személyesen látom el az ügyvezetést, valamint egyéb teendőket. Kérdésem: ha kötök egy nyugdíjbiztosítást és van befizetett szja-m, úgy a nyugdíjbiztosítás után igénybevető adójóváírást igényelhetem-e? Üdv. Miklós
Szociális hozzájárulási kedvezmény személyesen közreműködő tag esetében Kérdés
Tisztelt Hölgyem/Uram! Szeretném megkérdezni, hogy társaság személyesen közreműködő tagja betöltött 55 éves kora után igénybe veheti-e a szociális hozzájárulás kedvezményét? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.
Akár 130 ezer forintot nyerhet, ha nem kési le a határidőt Cikk
Évről-évre egyre többen veszik igénybe a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjaik után járó adókedvezményt. Míg 2015-ben 92 ezren, addig egy évvel később már közel 149 ezren éltek az adó-visszatérítés lehetőségével. Az, aki idén még nem használta ki ennek kereteit, de élni kíván vele, már csak pár napig teheti meg – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Szochokedvezmény Kérdés
Kérdésem, hogy főfoglalkozású egyéni vállalkozó (nem munkaviszony) igénybe veheti-e a szochokedvezményt, ha elmúlt 55 éves? Válaszukat előre is köszönöm
Szakképzési hozzájárulásból kedvezmény Kérdés
Tisztelt Szakértő! A munkáltató együttműködési megállapodást kötött egyetemmel, hogy biztosítja egyetemi hallgató számára a kötelező gyakorlatot. A hallgató letöltötte kötelező gyakorlatát. Jár-e utána kedvezmény a szakképzési hozzájárulás terhére, és ha igen, akkor mennyi? Válaszát köszönöm