3749 találat a(z) közlemény cimkére

PM közlemény (HÉ 2018/44.) Jogszabályok és jogi tartalmak

A Magyarországon egyidejűleg foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok legmagasabb létszámáról szóló 19/2015. (VII. 3.) NGM rendelet alapján a 2018-ban Magyarországon egyidejűleg munkavállalási engedéllyel foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok legmagasabb létszámát 55 000 főben határozom meg.

Nyilvános konzultáció a GVH-nál Cikk

A GVH a korábbi években szerzett tapasztalatai miatt felülvizsgálta a kötelezettségvállalási közleményét, és saját joggyakorlatát, valamint nemzetközi gyakorlatokat is figyelembe véve új közlemény kidolgozása mellett döntött. A közlemény tervezetében lefektetett eljárásrendet tekinti a GVH a leghatékonyabbnak a kötelezettségvállalással kapcsolatos törvényi célok megvalósulásához, a jogalkalmazási költség- és időmegtakarításhoz – írja honlapján a Gazdasági Versenyhivatal.

NAV közlemény (HÉ 2018/37.) Jogszabályok és jogi tartalmak

A személyi jövedelemadóról szóló - többször módosított - 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
Ha a személyi jövedelemadó törvény hatálya alá tartozó magánszemély az üzemanyagköltséget a közleményben szereplő árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszerezni.
Nemzeti Adó- és...

Közlemény (HÉ 2018/36.) Jogszabályok és jogi tartalmak

Bartha Kálmán Zsolt urat, a Kisújszállási Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság, Kisújszállási Önkéntes Tűzoltó Egyesület megbízott rajparancsnokát;
kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül
Erdős István tű. ezredes úrnak, a Belügyminisztérium Nemzetközi Főosztály vezetőjének;
több évtizedes kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából
Koltai Mária asszonynak, a Belügyminisztérium Önkormányzati Gazdasági Főosztály, Költségvetési Osztály önkormányzati gaz...

Közlemény (HÉ 2018/36.) Jogszabályok és jogi tartalmak

1. Tóth Gergely
2. dr. Szabó Noémi
3. Dudás Zoltán Szilárd
4. dr. Vezekényi Csaba
kormánytisztviselőkkel.
1. Hajnal Antónia Bernadett
2. Czeglédi Renáta Tünde
kormánytisztviselőknek;
1. dr. Juhász Éva kormánytisztviselőnek;
1. dr. Spitzer Jenő
2. dr. Schober Zsófia
3. Zsemberovszky Zsófia
4. dr. Turai Zoltán
5. Tamási Krisztina
6. Nagy Erika
7. dr. Ludvig Tamás
8. Szekeres Andrea Veronika
9. Kovács Nikoletta
10. Palczertné Molnár Enikő Julianna
11. dr. Volenszki Csilla Andr...

Közlemény (HÉ 2018/32.) Jogszabályok és jogi tartalmak

Hős Gábor kormánytisztviselőnek,
dr. Varsányi Nikolett kormánytisztviselőnek;
Balogh Gábor kormánytisztviselőnek,
Gerda Gabriella kormánytisztviselőnek,
Ivony Éva kormánytisztviselőnek,
Toldi Nikolett kormánytisztviselőnek,
Varga Judit kormánytisztviselőnek;
Józsa Réka kormánytisztviselőnek;
Felméry Zoltán kormánytisztviselőnek;
dr. Mihály Renáta Brigitta kormánytisztviselőnek;
Kugler Lászlóné kormánytisztviselőnek,
Szittner Sándor Gyuláné kormánytisztviselőnek.
A Hivatalos Értesí...

Közlemény (HÉ 2018/30.) Jogszabályok és jogi tartalmak

Szamosi Józsefné asszonynak, a Belügyminisztérium Elektronikus Közszolgáltatásokat Támogató Főosztály referensének;
Czáder Imréné c. r. ezredes asszonynak, a Belügyminisztérium Vezetőképzési, Továbbképzési és Tudományszervezési Főosztály, Képzésfejlesztési, Monitoring és Képzésszervezési Osztály vezetőjének;
Dányi Béla Endre tű. dandártábornok úrnak, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának, Fülöp István András bv. ezredes úrnak, a Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Int...

Közlemény (HÉ 2018/30.) Jogszabályok és jogi tartalmak

Fejes Katalin;
Nagy-Horváth Dóra,
dr. Simon Anna;
Kassay Csilla;
Simonits Ádám Balázs,
Csernák Éva.
Szilágyiné dr. Révész Mária,
Pásztor Szabolcs,
dr. Pomázi István,
Komma Krisztián,
dr. Wagner Zsófia,
Szabó György,
Csolti-Bitter Katalin,
dr. Csikós Tibor,
dr. Szűcs István Péter.
dr. Fekete Dalma Mária.

NAV közlemény (HÉ 2018/30.) Jogszabályok és jogi tartalmak

A személyi jövedelemadóról szóló - többször módosított - 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
Ha a személyi jövedelemadó törvény hatálya alá tartozó magánszemély az üzemanyagköltséget a közleményben szereplő árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszerezni.

Közlemény (HÉ 2018/20.) Jogszabályok és jogi tartalmak

dr. Baranyai Zoltán úrnak, a Belügyminisztérium Szabályozási Főosztály jogi ügyintézőjének,
Heresznyei Zsuzsanna r. ezredes asszonynak, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, Humánigazgatási Szolgálat vezetőjének;
Koroknai Péter tű. alezredes úrnak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnokának;
Domin Ágnes bv. alezredes asszonynak, a Büntetés-végrehajtás Országos Paranc...

Közlemény (HÉ 2018/20.) Jogszabályok és jogi tartalmak

Szebenyi Gabriella;
Horváth Máté,
Sümegi Tamás;
dr. Rebák Noémi,
Stadler József,
Tóth Enikő;
Gogolák Miklós Bálint,
Homlok Orsolya,
Kakuk Gabriella,
Deli Orsolya,
Fürst Ágnes Katalin,
dr. Virágh Zsófia,
Bruckner Zoltán.
Czinege László András,
Grosics Edina,
Szánti Dávid,
dr. Kis Éva,
Szász Gabriella Etelka,
Rónai Anikó Mária,
Buday Balázs,
Veres Marianna Andrea,
Nemes Károly Miklós,
dr. Csernenszky László,
Szöllősi Péter Tamás,
Kiss Sára,
Hegedüsné Szesztai Ágnes,
Vi...

Közlemény (HÉ 2018/20.) Jogszabályok és jogi tartalmak

Badari Krisztinát a Belügyminisztériumban,
Ertvein Brigittát a Belügyminisztériumban,
Forgács Anita Szilviát a Belügyminisztériumban,
Kissné Balatoni Lillát a Belügyminisztériumban,
Kivés Zoltánt a Belügyminisztériumban,
Oláh Pétert a Belügyminisztériumban,
Szendi Norbertet a Belügyminisztériumban
kormányzati szolgálati jogviszonyba kinevezte.
dr. Horváth Viktória kormánytisztviselőnek közigazgatási főtanácsadói címet
adományozott.
Kövesdi Richárd bv. őrnagy vezénylését megszüntette...

Közlemény (HÉ 2018/19.) Jogszabályok és jogi tartalmak

A közigazgatási államtitkár az alábbi személyeket kormánytisztviselővé kinevezte:
A közigazgatási államtitkár
munkakörbe helyezte.
A közigazgatási államtitkár
munkakörbe helyezte.
A közigazgatási államtitkár
munkakörét visszavonta.
A közigazgatási államtitkár az alábbi személyek részére címet adományozott:
Közös megegyezéssel
áthelyezéssel
próbaidő alatt
felmentéssel
lemondással
kormányzati szolgálati jogviszonya megszűnt.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2018. február havi mu...

NAV közlemény (HÉ 2018/19.) Jogszabályok és jogi tartalmak

A személyi jövedelemadóról szóló - többször módosított - 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
Ha a személyi jövedelemadó törvény hatálya alá tartozó magánszemély az üzemanyagköltséget a közleményben szereplő árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszerezni.

Közlemény (HÉ 2018/17.) Jogszabályok és jogi tartalmak

A nemzeti fejlesztési miniszter
a hazai közúthálózat fejlesztése és felújítása területén végzett több évtizedes kiemelkedő szakmai tevékenységének, illetve életpályája elismeréseként Horváth Lászlónak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatóság megyei igazgatójának,
az észak-magyarországi közösségi közlekedés területén végzett kiemelkedő szakmai és vezetői tevékenységének elismeréseként Kató Józsefnek, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Nyíregyháza Forgalmi Üzem forga...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink